2014. március 27., csütörtök

32. rész

- Biztos szemtől szemben akarod? Még visszafordulhatunk. -  Zayn elfordítja a kormányt és bekanyarodik Jesolo egyik fő sétálóutcájára.
- Érdemel ennyit. - adok rövid választ.
- Mi a francot tett amitől ilyen  marha nagy ember lett a szemedben? - értetlenül néz rám miközben araszolunk az úton, mert másodpercenként szalad át előttünk vagy 50 turista. Ha az ember kocsiban ül, haladni szeretne és minden nyáron ezt látja egy idő után már idegesítő lesz, attól alapesetben kikattanok ha feltartanak a dolgomban. Már túl akarok lenni ezen az egészen, azt se tudom mit mondja neki. Nem szeretnék rárontani, hogy "Szia, bocs, megcsaltalak!", de az időt sem akarom húzni a végtelenségig, hiszen én is ideges vagyok ha valaki csak beszél és beszél, de sosem böki ki a lényeget.
- Csak jó ember és meg a tipikus szemétláda aki kihasználta. - úgy érzem magam mint a filmekben az a csaj akit mindenki utál, mert nem épp a főszereplő sráccal jön össze, hanem azzal akit jobban szeret. Persze, ha ez velünk történik meg akkor undorítóan megértőek tudunk lenni, de a legtöbb esetben külső szemlélőként ítélkezünk a másik felett aki csak boldog akar lenni, ugyan úgy mint a többi hétmilliárd ember ezen a sárgolyón. Ha épp egy barátunkat bántják meg így, megint csak a kurva és ennek a szónak még sok más mocskos szinonimájával illetjük, de ha tényleg mi lennénk a lány vagy fiú helyében akkor lehet, sőt, szinte biztos, hogy ugyan úgy döntetnénk ahogy ő, jelen esetben én.
- Nem vagy szemét, tudhatta volna, hogy mi a helyzet, nem viccből mentem neki. - ezzel fékez egy nagyot, az előttünk lévő öt főből álló fiúcsapat meg mintha észre sem vette volna, nyugodtan sétálnak tovább, sőt, még ők szidnak minket. Tovább araszol az úton, majd leparkol a kávézó előtt ahol Dan-el találkozom.

Zaynre nézek, látszik rajta, hogy ideges, legszívesebben velem jönne bentre is, de félő, hogy abból verekedés lesz, így nagy nehezen elértem, hogy kint maradjon.
- Nyugi, nem lesz több húsz percnél! - adok egy csókot ajkaira, majd kiszállok a kocsiból és becsapom az ajtót. A kávézó üvegfalán át látom Danielt, szerencsére ő még nem vett észre engem. Szívesen fordulnék meg, szállnék vissza a kocsiba Zaynhez, de érdemel annyit, hogy legalább szemtől szemben mondjam meg neki a dolgokat, ne telefonom vagy az interneten. Amikor belépek egyből észrevesz és mivel mit sem sejt arról, hogy mi lesz a mai témánk feláll és pár lépést tesz felém.
- Szia! - zárna karjaiba és már csókért hajol, de teszek egy lépést hátrafelé, ezt most nem szabad. Arcára kiül az értetlenség. - Baj van? - teszi fel a kérdést széttárt karokkal és értetlenül áll akárcsak egy fadarab. Kínosan feszengve markolászom a táskám pántját, olyan könnyű lenne elfutni, megúszni ezt a nem épp pozitív szituációt, de ezzel szembe kell néznem, magamnak csináltam a bajt.
- Valamiről beszélnünk kéne. - ennyit bírok kinyögni, mire ő csak bólint és hiába érzi a közelgő rosszat, udvariassága győz, és kihúzza nekem a széket, s miután leültem ő is helyet foglal velem szemben.
- Kibékültetek azzal a Zayn gyerekkel? - a hangra sürgető, semmi érzelem nincs benne, arca kifejezéstelen.
- Honnét tudtad, hogy erről van szó? - nem is tagadom, egyrészt mert semmi értelmes, másrészt épp emiatt akarok vele szakítani.
- Ahogy bámultad mindig amikor megjelent... - megrázza a fejét. - az a nézés nem baráti volt. - mennyire igaza van. El tudom magam képzelni, hogy nézhettem ki akkoriban., fájdalmas tekintettel sóvárogva bámultam azt a személyt akiről úgy éreztem, hogy sohasem volt és lesz az enyém, aztán ma reggel beállít hozzám egy szerelmes dallal és a világ legőszintébb levelével, ezzel az ellenkező irányba terelve az eseményeket. Veszek egy nagy levegőt és belekezdek a  teljesen értelmetlen szövegembe, az ő szemében akkor is én leszek a szemétláda ha elmondom és akkor is ha nem.
- Figyelj, téged nagyon aranyosnak tartottalak és tartalak is, gondoltam majd, ha lesz valaki más el fogom Őt felejteni. De ez nem sikerült, ezzel csak felerősödött minden amit iránta éreztem. Próbáltam elfelejteni, tényleg, de egyszerűen nem megy ki a fejemből. Én tényleg őszintén szeretem őt, és nem akartalak megbántani. Csak boldog akartam lenni... - tör rám az őszinteségi roham aminek remegő hanggal engedek utat a torkomon. Vigyázok mit mondjak, nem akarom megbántani, de egyértelműen a tudtára karom adni, hogy szerelem szempontjából abszolút nem érdekel, bármilyen rendes, kedves ember legyen is. Amióta ezt érzem Zayn iránt, ahelyett, hogy a láng kialudna, csak egyre jobban lobog, és a kis szikrából egy hatalmas méretű tűzzé nőtte ki magát. És még csak az okát sem tudom. Talán ez az igaz szerelem, amire mindenki vágyik, akkor is ha nem ismerik be. Szeretni a másikat úgy, hogy meg sem tudod magyarázni. Talán az a legjobb, hogy nem is a külseje fogott meg elsőre, hanem azt szerettem meg ami ott legbelül van, és ettől fogva mindent imádok amit ő csinál és még a hibáit is elnézem, hiszen nincs tökéletes ember, hibák mindenkiben vannak, de nekünk kell eldönteni, hogy szeretjük-e annyira a másikat, hogy ezeket el tudjuk neki nézni, vagy fennakadunk minden egyes ki apróságon amiből csak egyre több veszekedés lesz, majd búcsút mondunk egymásnak. És Daniellel pont az a baj, hogy nem tudom neki elnézni a jelentéktelen apróságokat sem, zavarnak és Zaynhez hasonlítom, ami szintén kimutatja, hogy ki iránt érzek mit. Igazából ez az egész tovább tudok Zaynen lépni dolog egy képmutatás volt, és még több gondot csináltam vele magamnak mint kellett volna, ha várok egy kicsit, vagy magamat meghazudtolva meghallgatom őt és végiggondolom a dolgokat az ő szemszögéből. Ekkor tanultam azt is meg, hogy igenis lehet gyűlölve szeretni. Mert egy igaz barátodat nem tudod tiszta szívből utálni, de azt akit szeretsz igen. Ha olyan szinten sért meg ahogy még soha senki, akkor átesel a hajszál másik oldalára és utálod, gyűlölöd, a leglehetetlenebb helyekre kívánod. Viszont elég egy apró kedves kis gesztus és te máris visszatérsz a jobb oldalra, majd újra elkezdesz úszkálni az undorító rózsaszín felhők között.
- El tudom képzelni...Most jössz a lehetünk barátok szöveggel? - telefonját forgatja az asztalon, szemeiből már a megvetés és a düh sugárzik. Nem ez volt a célom, csak nyugiban akartam ezt megbeszélni, de félek veszekedés lesz belőle.
- Nem, dehogy... - rázom a fejem. - De azt hiszem már mindent tudsz. - induláshoz készülök, telefonom a kezembe veszem, leakasztom a szék támlájáról a táskám.
- Várj! - még mindig a telefonnal babrál, rám se nézve szól. Egy pillanatra megmerevedek, de kezdem elveszíteni a türelmem. Annyira kínos ez az egész szituáció, hogy legszívesebben elásnám magam. - Hányszor csaltál meg? - most rám emeli tekintetét, már csak a sértett férfit látom benne. Mégis milyen kérdés ez? Akkor szabadulok a leghamarabb ha válaszolok neki, ezután szándékozom eltűnni innen.
- Ma reggel békültünk ki. - adok rövid választ és a bólintásából arra következtetek, hogy többet nem kérdez, szabad vagyok.

Megkönnyebbülten ülök be Zayn mellé, remélem soha, vagy csak nagyon ritkán látom viszont Danielt, gyűlölöm a kínos helyzeteket, kezelni sem tudom őket.
- Hogy ment? - vigyorog, már sejti válaszomat.
- Egész jól. - adok rövid választ, nem akarok lovagolni a témán.

*** A nyár elteltével ***

 - Zayn! Zayn állj már meg! - ordítok utána, hihetetlen tempóban szedi hosszú lábait. Nem tudom, hogy a nyáron hányadszorra játsszuk már el ezt, a 4. után már nem számoltam. Folyamatosan ezt csinálja, ha egy pasi rám mosolyog, vagy épp megnéz bárki, rájön a féltékenységi roham és besértődik, mivel általában azzal érvelek, hogy ha én elfogadom a körülötte legyeskedő ribancokat, akkor ő is nézze el azt a pár pillantást vagy, hogy flörtölni próbálnak velem. Na nem mintha egy bombanő lennék, épp az ellenkezője, az egyetlen ami szép bennem az a hajam. Nem értem mire ez a nagy hűhó, én egész nyáron magasról tettem minden férfira, csak Zayn volt és van nekem. Remélem ezt ő is tudja, és csak a többi hímnemű megmozdulása zavarja. 

Végre megállt, persze nekem háttal hiszen még nem elég gyerekes, ilyenkor a 20 éves férfi helyett, az 5 éves kisgyereket látom benne, aki nem akarja elfogadni az igazságot. 
- Na, jó Malik, már elegem van belőled! - szinte mindig így kezdem mikor így felhúz, csak ezt tudom kinyögni. Most épp az a baja, hogy lekényszerített a strandra, és mivel ő olyan nagyon éhes volt azt se várta meg, hogy felvegyem a pólóm és bikiniben mentem a büfébe vele. Semmi baja nem volt amíg el nem kezdett pár srác füttyögni, miután majdnem nekik ment még engem szidott le, hogy ilyen botrányosan kicsi bugyiban jöttem le és túlságosan ki van vágva a melltartó része. Még jó, hogy ezt a bikinit tőle kaptam. De komolyan egy ilyenen össze tud velem veszni? Ennél gyerekesebb ember talán nincs is, és az elmúlt hónapokban ezt folyamatosan nyeltem, de rengeteg a felgyülemlett düh bennem, szó szerint a tököm tele van vele, már elnézést a nőhöz nem méltó szóhasználatért. - Felém fordulj ha hozzád beszélek! - erre meglepődötten néz rám, összefont karokkal áll immár velem szemben. Nem számított erre, a legtöbb esetben inkább gyengéden közeledem hozzá és próbálom elérni, hogy ezt abbahagyja, és kerülöm a veszekedést. Na most nem így lesz.
- Már rohadtul elegem van belőle, hogy amióta összejöttünk nem telik úgy el hét, hogy ne vesznénk össze a gyerekes dolgaidon, mert annyira nem tudsz bennem megbízni, hogy elengedd a füled mellett ha beszólnak vagy fütyülnek. Mi vagyok én, kutya, hogy ezzel foglalkozni kelljen?! - szóra nyitja a száját, de belé fojtom a szót. - Zayn, nekem ebből elegem van. Hagyjuk... - itt már elcsuklik a hangom a gondolatra is. - Hagyjuk ezt az egész kettőnk dolgát a francba! Semmi értelme ennek, folyamatosan veszekszünk, ráadásul ugyanazokon az apróságokon. - nem, nem akarok vele szakítani, legalábbis nem véglegesen. De ha pár napig szünetet tartanánk akkor talán átgondolná a dolgokat, mert ez így nem mehet tovább. Milliószor megbeszéltem már vele, már csak az van a tarsolyomban, hogy ráijesztek, talán annak a gondolata, hogy elveszíthet, ráébreszt arra, hogy teljesen értelmetlen az amit csinál. 
- Mir, kérlek ne, gondold át... - félelmet látok az arcán, a szemében megcsillanni, rosszul esik a tudat, hogy ez az én hibám, de kell ennyi fájdalom ahhoz, hogy észhez térítsem. 
- Már meggondoltam ezerszer. Amíg nem tudsz túllépni a gyerekes viselkedéseden addig engem hagyj békén . - a könnyek csípik a szemem, ez az egész elmenne egy romantikus film megríkatós jelenetének, de tudom, hogyha ő tényleg szeret engem akkor keresni fog és meg tudjuk ezt beszélni. 

Megfordulok és elsétálnék, de ő persze nem hagyja ezt olyan könnyen.
- Mirella, beszéljük meg, kérlek állj meg! - alkaromra rátapasztja ujjait, és gyengéden megránt. Kényszert érzek rá, hogy megcsókoljam, majd a karjaimba zárjam, de nem lehet. Ha megint lenyelem ezt, akkor pár nap múlva ez megint megismétlődik. Kell pár nap mosolyszünet nekünk, hiszen a legtöbb esetben túlzásba viszi a féltékenykedést. 
- Hagyj. Amíg nem tudod felnőttesen kezelni a dolgokat addig látni sem akarlak! - keményebben szólok oda neki, most csak haza akarok menni. 


Felgyalogolva a 4. emeletre, már alig várom, hogy lerúghassam a kényelmetlen balerina cipőm, szinte rohantam az ajtónk felé. a telefonom folyamatosan rezgett, természetesen Zayn hívott újra és újra. Nem értem miért csak olyankor kap észbe mikor azt hiszi elveszíthet, ez teljesen értelmetlen. 
Benyitok és azzal a lendülettel rúgom is le a cipőmet. Elindulok a nappali felé, mivel onnét juthatok el a szobámba, közben kihúzom a hajgumit a hajamból és szabadjára engedem göndör tincseimet. Az ablaknál áll egy magas sötétbarna hajú férfi és nézeget. Nagyon ismerős, talán túlságosan is. Nyilván hallott bejönni, így lassan megfordult és fáradt mosollyal nézett rám. Hihetetlen öröm lett úrrá rajtam, de egyszerre el is szörnyülködtem, Fogyott vagy tíz kilót, sápadt, szemei alatt hatalmasak a karikák, még sosem nézett ki így. 
- Hát te hogy kerülsz ide? - végül az örömnek engedek, és szinte karjaiba ugrok. Ölelésén érzem, hogy gyenge, nagyon is. Itt valami nincsen rendben, még azt se tudom mi a baj, de már ott a teniszlabda méretű gombóc a torkomban. 

Sziasztok! Huh, hát most nem kell agyalnom azon, hogy mivel kezdjem, mivel az egyértelműen egy hatalmas SAJNÁLOM lesz! Mert tényleg bűntudatom van, hogy ilyen soká lett rész, és ez tényleg az én hibám, de az életemnek most nem épp egy boldog időszakában vagyok és ezért hanyagoltam is a blogot, amit nagyon szégyenlek...de ígérem, most hétvégén már minden kommentre válaszolok, kirakom a díjakat, stb...Ó, és nem utolsó sorban igyekszem a részeket újra két héten belül hozni, csak egyszerűen a szar hangulatomban azt sem tudtam mit írhatnék, így hagytam is a fenébe. De annak örülük, hogy a feliratkozóim így sem csappantak meg, sőt nőttek is!
Remélem tetszik az új design, amit Samantha Row készített, szerintem nagyon profi munka, tényleg elégedett  vagyok vele.
Örülnék neki, ha ehhez a kissé unalmas részhez is leírnátok a véleményeteket, hideg meleg jöhet, de tényleg! :)

2014. február 18., kedd

31. rész

Elmondaná valaki, hogy mi jön a Happy end után? Mert a filmekben ezt sohasem mutatják meg, a két főhős rengeteg szenvedés után egymásra talál, aztán nyálcsorgatóan boldogok, de vajon igaz a "boldogok amíg meg nem halnak" szöveg? Vagy csak egy kegyes hazugság, hogy az emberek egy olyan téveszmébe ringassák magukat, hogy a világ csupa jó, és a rossz elkerüli őket? Nem tudni, mi még a saját történetünk végkifejletét sem ismerjük, csak reménykedünk a jóban és várjuk, hogy vége legyen a sok rossznak. És valóban vége lenne ott, hogy a szerelmed felhúz a mélyből és egészen a felhőkig repít? Meddig tart ez a leírhatatlan boldogság? Mondjuk, hogy örökké, és reméljük is, de akinek olyan kevés pozitív dolog volt az életében mint nekem, annak mindig is ott lebeg a szeme előtt az, hogy Ő is elhagyja és végképp egyedül marad. Most csókol és ölel, de mi van ha pár perc elteltével megbánja és elmegy, megint?
- Mi a baj? - aggódó tekintetével vizslat, nyilván nem érti, hiszen most semmi és senki másra nem gondolva kéne ujjonganom.
- Csak... - megakadok. Elmerjem mondani neki?
- Mi csak? - szorításán nem enged, még lel és mélyen a szemembe néz.
- Meddig tart ez az egész? - nyelek egy nagyot. - úgy értem mi van ha ezt megbánod és megint elmész? Azt már nem bírnám elviselni... - fájdalmas belegondolni is, nélküle senkinek érzem magam, ha ő nincs lehet már én se...ő volt az aki megállított, ha nem jön be azon az ajtón én nem félek olyan szinten felvágni az ereim, hogy belehalok. Mert akkor csak ez volt a lényeg, egyedül éreztem magam, a gondolataim csak a halál körül forogtak, ez jelentette a mentsvárat, a legkönnyebb megoldást akartam választani, és így visszagondolva jó is, hogy meghiúsította a tervemet.
- Mir, mikor érted már meg, hogy szeretlek? Hogy bizonyítsam be? - kis csalódottságot vélek kiolvasni tekintetéből. De sajnos képtelen vagyok felfogni, hogy szeret...miért pont engem? És miért nem mondta? Mondjuk pont én beszélek, hónapokon át én is szenvedtem miatta, és nem voltam hajlandó elmondani...
- Csak...ez az egész olyan felfoghatatlan... - lehajtom a fejem, nem bírok a szemébe nézni, szégyellem, hogy kételkedek benne, pedig írásos bizonyítékom van az Ő igazáról.
- Hát hidd csak el! - amint kimondja szenvedélyesen megcsókol és a falnak nyom, a hideg jól esik a hátamnak, Zayn teljesen nekem feszül, ha akarnék se tudnék elmozdulni innen, eközben végig csókol, majd áttér a nyakamra. Mikor ezt megelégeli a fenekemnél fogva megemel, én meg lábaimmal átkulcsolom a derekát.
- Melyik a te szobád? - egy pillanatra leállunk, a fejemmel a szóban forgó ajtó felé bökök és mivel résnyire volt nyitva Zayn csak berúgta és egyből az ágyra fektetett, de el nem engedett volna. Ujjai combomba vájódnak, ajkaink csak levegővételkor válnak el, ágyékával teljesen nekem feszül, egyre nehezebben bírom, többet akarok. Elkezdem feljebb tolni a pólóját, közben másik kezemmel a fenekébe markolok, mert tudom, hogy imádja. Mikor felsőteste szabaddá vált, fordít a helyzeten, így én vagyok felül. Én irányítok és ez tetszik. Lejjebb csúszok, majd nadrágja gombjával kezdek babrálni, végül attól is megszabadítom. Ismét maga alá gyűr és most ő kezd el vetkőztetni. Mikor már csak fehérneműben fekszem alatta megint visszatér a számhoz, homlokunk összeér, a forró nyári levegő háromszor olyan melegnek hat, testétől az én testem is lángra kap.
- Szeretlek! - suttogja két csók között, én meg csupán attól a hogy kimondja és annak a gondolatától, hogy ezt komolyan gondolja majd szívrohamot kapok...

***

A délutáni napsütés szúrja a szemem, amint kinyitom, csak szívdobogást és egyenletes szuszogást hallok, ezen kívül csend uralkodik a lakáson. Melegem van, Zayn teste indaként tekeredik rám, ráadásul be vagyunk takarózva a meleg ellenére. Óvatosan bogozom magam ki szorításából, nem akarom felébreszteni, bár mivel Zaynről van szó ha akarnám is nehéz teljesítmény lenne. Gondolkodás nélkül veszek fel egy új bugyit és a pólóját, majd óvatosan becsukom az ajtót és a konyhába settenkedek. Útközben elhaladok a folyosón lévő hatalmas tükör előtt és észreveszem, hogy fülig ér a szám, ez eddig fel sem tűnt. De ki ne mosolyogna ha egy ilyen srác lenne a szerelme? 

Előveszek a hűtőből egy doboz Dr. Pepper-t és azt kortyolgatva olvasom el újra és újra a levelét. Legszívesebben bekereteztetném vagy kitenném egy óriási hirdetőtáblára, hogy mindenki tudja, hogy Zayn Malik ezt érzi irántam. Életemben először vagyok benne biztos, hogy én vagyok a befutó és, hogy másnak biztos nem írt ilyet, mivel azért halottam róla egyest-mást, a suliban híre ment, azon se lepődnék meg ha facebookon meghívnának egy olyan csoportba, aminek az a neve, hogy "Lányok akik lefeküdtek Zayn Malikkal". És ez nem túlzás, Zayn tényleg medugta már a fél sulit. Na mindegy, ezen agyalni is kár. 

Úgy érzem majd kicsattanok a boldogságtól, de mivel Zayn még alszik és már tulajdonképpen nincs min szomorkodnom (és nem is tudok), csak unatkozom, a levelet már olvasnom sem kell, szinte fejből tudom. Talán sütök palacsintát, azt Zayn is megeszi (mit nem eszik meg?) és legalább elütöm az időt. Előveszem a hozzávalókat, kikeverem a tésztát egy tálba és elkezdem sütni. Közben az Asking Alexandriától dúdolom a Someone Somewhere-t, régebben az ilyen csajoktól kaptam hányingert. Talán irigységből, vagy nem is tudom miért, hiszen van ennél jobb érzés? Kötve hiszem, a szerelemnek ez az oldala sokkal jobban tetszik mint az a sok depressziós szenvedés és a folyamatos orrdugulásig bőgés. 

Mivel most elég jól elvagyok magamban észre sem vettem, hogy Zayn mögém settenkedett, ölelése hirtelen ér, az ijedtségtől visszaejtem a tálba a merőkanalat, de rögtön el is vigyorodom, majd megfordulok, hogy megcsókolhassam. 

Mikor már végeztem az evéssel és már csak Zayn eszik, úgy döntök megnézem a telefonom, mivel jelzett, hogy SMS-em jött. Egy üzenet és pár nem fogadott hívás. Mint Dan-től. A kedvem egy pillanat töredéke alatt változik az ellenkezőjére. Hogy lehetek ilyen szemét? Most csaltam meg a barátomat, ez undorító. És még örülök is magamnak...Már az is kicseszés volt Daniellel szemben, hogy úgy kezdek vele kavarni, hogy tudom azt, hogy nem szeretem és csak magamra akarom erőszakolni, azért, hogy elfelejtsem Zaynt. Egy emberrel nem lehet így bánni, az ő érzéseivel hol törődtem? Csak remélni tudom, hogy ő nem táplál irántam több érzelmet és, hogy nem bántom meg nagyon. 
- Mi a baj? - szerintem Zayn már elkönyvelt a világ leghisztisebb barátnőjének, és az jár a fejében, hogy mi a francon problémázom már megint. 
- Dan... - be sem fejezem a mondatot már felveszi a szokásos dühös arckifejezését. 
- Mi a szart problémázol azon a seggfejen? - ingerült a hangja, próbálja visszafogni magát, de nem sikerül neki. - Szereted? 
- Hogy kérdezhetsz ilyet? - hitetlenkedve nézek rá, a telefon szinte kiesik a kezemből, szóval ilyen érzés lehetett neki nem is olyan rég. - Szerintem csak szemétség, hogy megcsaltam.
- De ha nem szereted akkor miért lenne szemétség? 
- És ha ő esetleg többet érez? - felvonom a szemöldököm, látszik rajta, hogy elgondolkozik a dolgon, majd megszólal.
- Akkor mondd meg neki mi a helyzet. - von vállat, lazán kezeli ezt, nem neki kell vele beszélni, de Zaynek amúgy sem esik nehezére szakítani egy olyannal aki iránt nem érez többet barátságnál. De igaza van, jobb ennek az egésznek minél hamarabb véget vetni.
- Igazad van, este találkozom vele. - megnyitom Dan üzenetét és rábólintok arra, hogy este találkozom vele egy kávázóban ami közel van a lakásunkhoz. Nem szeretnék vele sok időt eltölteni, őszintén kitálalok neki, megbeszéljük és eljövök.
- Találkozol vele? - féltékeny tekintetét nem tudom megérteni. Mit gondolt, hagyon egy hangüzenetet neki, hogy vége? Aranyosnak tartom, de teljesen felesleges ez a problémázás.
- Beszélnem kell vele a dolgokról. - lerakom a telefont az asztalra, és Zaynre nézek, próbálom a tekintetemmel az sugározni, hogy nem tűrök ellentmondást.
- Legyen. - adta be a derekát. Már csak azt kéne eltervezni, hogy hogyan mondom el a barátomnak, hogy megcsaltam azzal akinek az elfelejtése végett összejöttem vele.

Sziasztok! Huh nem is tudom mit mondjak, először is szörnyen sajnálom, hogy egy hónapig nem volt rész, de nem voltam abban a hangulatban, hogy megírjak egy boldog részt, így inkább hagytam. Igyekszem, hogy többet ne legyen ilyen, és bár ez a rész nem lett olyan szuper izgalmas, meg nem is történt túl sok dolog benne, de ilyen is kell. Nagyon köszönöm az előző részhez érkezett hozzászólásokat is, amint lesz rá időm mindre válaszolok. Plusz még a díjakat is köszönöm, már szinte mindet sikerült kitennem egy-kettő kivételével. 
Ha tetszett komizz & pipálj! :)

2014. január 18., szombat

30. rész

A dalt indítsátok el, mert a részhez tartozik és a fordítás lehet nem túl pontos, de a lényeget úgyis kiveszitek :)


Az ablakon beszűrődve ismerős dallam üti meg a fülem és rögön felkelti az érdeklődésem, hogy mi vagy ki lehet az. Az ablakoz lépek és a függönyt elhúzva a hang irányába nézek ami az ajtónk  felől jön, amire innen szintén rálátni. De még csak nem is ez a hihetetlen, hanem az, hogy ki áll ott. Nem lehet igaz...

A dallamot egyből felismertem és mit sem törődve az eddigiekkel, a bántó szavaival és tetteivel rohantam az ajtóhoz, hogy minél hamarabb kinyithassam. Az ajtót szinte feltéptem, ebben a pillanatban Zayn rám kapta a tekintetét és elrontott egy akkordot, majd újrakezdte az egész számot. Akaratlanul is ott volt a fülig érő vigyor az arcomon, mégis hány lánynak csinál ilyet az a fiú akit szeret? Mert igen szeretem, bármennyire is utálom ezt, hiába ellenkezek ellene akkor is szeretni fogom, ez nem múlik el egyik napról a másikra. Tovább pengei a húrokat, majd elkezd énekelni.

A ma azzá a nappá fog válni, melyen visszadobják neked...
Mostanra tudnod kellene, hogyan fogod véghez vinni, amit tenni akarsz
Nem hiszem, hogy bárki úgy érezne veled kapcsolatban mint én.
Visszacsap a szó ami az utcán volt, hogy a szívedben kialudjon a tűz
Biztos vagyok benne, hogy mindenkinél hamarabb hallottad
De igazán sosem voltak kétségeid
Nem hiszem, hogy bárki úgy érezne veled kapcsolatban mint én.
És mi minden úton kanyarogva sétálunk tovább
És minden fény, ami vezet minket, ott megvakít
Mennyi dolog amit el szeretnék mondani neked
De nem tudom hogyan
Mert lehet...
Hogy te leszel az egyetlen aki megmenthet?
És mindezek után...
Te vagy a "csodafalam"!
A ma azzá a nappá vált?
De sosem fogják visszadobni neked
Mostanra tudnod kellene, hogyan fogod
Megtenni amit nem akarsz
Nem hiszem, hogy bárki úgy érezne veled kapcsolatban mint én.
És minden úton kanyarogva vezetett téged
És minden fény, ami az utat világította kialszik
Mennyi dolog...amit el szeretnék mondani neked
De nem tudom, hogyan
Mert lehet...hogy
Te leszel az egyetlen aki megmenthet?
És mindezek után...
Te vagy a "csodafalam"!
Mert lehet...hogy
Te leszel az egyetlen aki megmenthet?
És mindezek után...
Te vagy a "csodafalam"!
Azt mondtam lehet!
Te leszel az egyetlen aki megmenthet?
Te leszel az egyetlen aki megmenthet?...
Te leszel az egyetlen aki megmenthet!


Ha ezt az a személy csinálja akit a világon mindennél jobban szeretsz, akkor nem érdekel, hogy oltári hamis, vagy lehet, hogy a fél ház titeket bámul, mert csak Ő van és Te, kizárjátok a külvilágot. Csak vigyorogva bámulod, olyan az egész mint egy örökkévalóság amiből nem akarsz kiszállni, kívánod, hogy ez a pillanat sose érjen véget. Nem gondolkozol, csak Őt nézed, pont mint én most. A madarak a hasamban újra szárnyalni kezdtek, már azt hittem kihaltak, ezzel egyetemben a szívem újra felvette azt az őrült ritmust, a vér száguldozott az ereimben. Profin játszik az ütött kopott gitáron amin annyi matrica van, hogy a fa már aligha látszik.  Mikor befejezi, elengedi a gitárt amit már csak a rajta lévő pánt tart meg.
- Több voltál mint szex - mélyen a szemembe nézve beszél. - Több vagy. - valamiért most hiszek neki. Hónapokig magyarázhatta, én csak hajtottam a saját véleményem, de most elhiszem minden egyes szavát. Őszintének tűnik és szerintem az is. - Azért jöttem, hogy ezt átadjam. - a zsebébe nyúl és elővesz egy kissé gyűrött borítékot, amit átnyújt, én meg elveszem tőle. A nevem hatalmas betűkkel van rá írva Zayn kézírásával.
- Talán gyere be. - szélesebbre tárom az ajtót, a vigyor eltűnik, a helyére egy hatalmas gombóc jön a torkomba, és hatalmába kerít az idegesség. De most nem azért vagyok ilyen mert ki akarom dobni vagy ordítanék vele. Nem, most félek attól, hogy mi lesz. Mikor legutóbb őszintén beszéltünk összetört engem. De most magától jött, nem hívtam. Mi van ha most jó irányba tartanak a dolgok?

Belép, de nem megy tovább, hisz' azt se tudja merre kell menni. Előremegyek a nappaliba és ő jön utánam, közben már tépem fel a borítékot és kiveszem belőle kettő egymásba hajtott papírt. Szétnyitom őket, majd olvasni kezdem...

Kedves Mirella!
Remélem elolvasod ezt, ha egyáltalán hagyod átadni. Azért írásban mondom el mindezt, mert szócsatában semmi esélyem ellened, itt nem tudsz közbevágni. Nehézfejű nőszemély vagy, azt be kell vallani. Haragudtál és talán haragszol is rám azért mert azt hiszed csak szexre használtalak hónapokon keresztül, pedig ez nem így van. Először valóban erre gondoltam, hogy csak egy gyors menet és hagylak a francba, de mikor megismertelek, rájöttem, hogy te más vagy mint a többi üresfejű ribanc akik csak a festék miatt néznek ki tűrhetőn. Különleges vagy, ezt hamar észrevettem. Te voltál az első lány aki nem ájult be tőlem és nem nyitotta szét a lábát egyik percről a másikra, ennél több eszed van. És az, hogy nemet mondtam...fogalmad sincs, hogy milyen ha hónapokon át ellenkezel valamivel, nem akarod elhinni, hogy igaz, majd egyszer csak szembesítik veled és te ott állsz tehetetlenül, mert még mindig nem vallod be magadnak sem. Tartasz tőle, mert ismeretlen, fura érzés, és bármilyen buzis is, félsz tőle. Kész tények elé állítottál és ettől megijedtem, egész eddigi életemben nem mondott egy lány sem ilyet nekem és nem is éreztem ilyet más iránt. Annyiszor el akartam mondani, de sosem hagytad, befogtad a szám, pedig akkor lehet elkerüljük ezt a sok szenvedést és minden jobban alakul. De a helyzet még nem menthetetlen, legalábbis remélem. Csak remélni tudom, hogy nem léptél véglegesen tovább kettőnkön, hiszen neked ott van az a bazári majom akinek a nevét sem tudom, de igazából leszarom. Engem csak te érdekelsz és az, hogy most igazán az enyém legyél. Nem akarom tovább játszani ezt a barát dolgot, teljesen értelmetlen volt az egész, egy baromság. Hülyeség volt beletörődni még az elején abba, hogy semmit sem akarsz tőlem, hisz mi lett a vége. Próbáltam, de nem tudtam távol tartani magam tőled. Nekem nem azért volt időközben valakim mert elfelejtettelek, lehet szemétség, de ők tényleg csak dugni kellettek. Évek óta csak ágyba viszem a lányokat, sosem éreztem irántuk semmit, nem is akartam. A szex olyan volt nekem mint egy játék amiben profi vagyok és sosem unom meg. Aztán jössz te és felforgatsz mindent, még akkor sem vittem ágyba mást amikor még veled sem volt semmi szex, csak barátok voltunk. Mert nem érdekelt más, már akkor sem, csak túl büszke voltam ezt beismerni, azt hittem gáz ha szerelmes vagyok, főleg ha beléd aki játssza a kőszívűt és senki sem érdekli. De az, hogy miattam törtél ennyire össze...többet nem akarom ezt érezni, és neked ezt az érzés okozni sem. Meg sem érdemlem, hogy megbocsáss, csak remélni tudom, hogy túllépsz mindenen és tiszta lappal kezdhetünk. És igazad van, egy faszkalap vagyok, csak mert nekem szar, önző módon másokkal is bunkó vagyok, olyan emberekkel akik mindig ott voltak nekem. Adj egy újabb esélyt és esküszöm megváltozom, érted! A francba is, szeretlek! A legtöbb helyzetben ösztönösen cselekszem, pont mint mikor megláttam melletted azt a csávót, undorítóan nyomult rád, és most is bevernék neki, mert arra pályázik ami az enyém. És mondhatod, hogy egy hímsoviniszta barom vagyok mert nem vagy a tulajdonom, de ez akkor is így van. Feldühít ha látom, hogy más is nőként néz rád, mert tudni lehet, hogy tetszel nekik és félek, hogy megint elmész. Azt már nem bírnám elviselni...
Zayn

Mire a végére értem rám nem jellemző módon csorogtak a könnyeim, de ez inkább a hónapok feszültsége ami így jött ki rajtam. Annyira rossz volt ez az egész, de ő is javítani akar, vissza akar kapni. És itt éreztem. Véget ért a zuhanásom, sikerül megkapaszkodnom. Zayn a aki kihúz ebből a végtelen gödörből. De hogy kezdjük? Egyáltalán mit mondjak neki? Nincs mindig szükség szavakra.

Nem tudtam mit mondjak erre, hirtelen ért, így inkább a cselekvés mellett döntöttem. A nappali közepén álltam, a papírokat a kezemmel együtt leengedtem magam mellé és a nappaliajtóban ácsorgó Zayn felé indultam. Szemével minden egyes apró mozdulatom figyelte, ellökte magát a faltól, nem tudta mire számítson, de a vigyorom láttán előrébb lépett és karjaiba zárva csókolt. De ez más volt, több érzelem volt benne mint máskor, szinte összenyomott a szorítása, de ezzel egyikünk sem törődött, ismét csak Mi voltunk. Az első után nem hagyta abba, újra és újra megcsókolt, szorításán enyhített, de még mindig nem engedett el.
- Szeretlek! - suttogta ajkaimba. A szívem kihagyott egy ütemet, ennyire boldognak még életemben nem éreztem magam, szárnyaltam.
- Szeretlek! - ismételtem meg és újból csókban forrtunk össze. Ettől a naptól kezdve lett a kedvenc számom a Wonderwall.

Sziasztoook! Hát végre eljött a várva várt rész, kibékültek, sőt, összejöttek :). Azért remélem nem ítélitek Zayn levelét túl csajosnak, igyekeztem egy fiú fejével írni...Ó, és ha lehet egy kérésem, akkor az az lenne, hogy aki eddig olvasta a blogot az írja le a véleményét a történetről, tényleg kíváncsi vagyok mindenki véleményére, iszonyú jól esne. 
A következő résszel valószínű késni fogok a suli miatt, na meg az ilyen happy részeket amúgy is nehezebben írom mint azt amikor ölik egymást, de igyekszem az írással. Ó, és a félreértéseket megelőzve, nem azért ez az Oasis szám van benne mert a Szent Johanna Gimiben is ez volt a legjobb szerelmes dal, hanem mert nagy kedvencem és ez nyert a szavazáson.
Ne felejtsetek komizni! :)


2014. január 14., kedd

29. rész

- Akkor jössz Pio bulijára? - súgta nekem összeesküvőként Ant, mivel az említett épp a mi társaságunkban röhögött valamin.
- Persze! - vigyorogtam. - Stef már alig várja, hogy süssük a tortát - Pio egy közös barátunk, pár nap múlva lesz 19 és holnap tartjuk a buliját. Az én barátnőmből meg persze ismét előtört az 5 éves és mindenféle formájú és színű lufit meg fura tekergős szívószálakat vett. Szerintem azt hiszi, hogy ez a 9. szülinapja lesz, nem a tíz évvel későbbi, na mindegy.
- Oké, akkor egyre gyere át és elrendezzük a kecóm . -célzott a törékeny tárgyak elrejtésére, stb. Azok alapján akiket meghívtunk még a bútorokat is kivinném, talán akkor nem hányja le senki. Ant tovább állt és a többi fiúval beszélgetett, Stef meg mellém ugrált, és elkezdett beszélni azokról a dolgokról amiket a nyáron mindenképp meg kell csinálnunk. Engem jobban aggasztott az, hogy az utolsó napot éjem túl.

Pár óra múlva megkönnyebbülten léptem ki az iskola kapuján, remélhetőleg hónapokig a környékre sem kell jönnöm. Stef már lent várt a többiekkel, de mivel Zayn is ott volt, ezért elköszönt a társaságtól és amíg én intettem nekik odasietett mellém és elindultunk a város tengerparti részére, hogy turistaként élvezzük a most kezdődő nyári szünetet.

Csodával határos módon megúsztam a bukást, így az egész nyáron tartó magolás helyett pihenhetek. Hát van is mit kipihennem... Így utólag végiggondolva kemény év volt ez - talán életem legmozgalmasabb sulis éve - , attól a naptól kezdve, hogy hivatalosan is megismertem Zaynt felfordult az én jól megszokott kis világom és semmi sem volt úgy mint előtte. Ha visszagondolok az akkori énemre aki 2012. szeptember elsején besétált a suliba...mintha kifordítottak volna. Szinte mindenről másképp gondolkodom, más a viselkedésem, talán csak az öltözködésem és az ízlésem nem változott semmit sem, a többi igen.

Dan-el nemrég voltunk egy hónaposak. Igen, járunk. Iszonyú rendes srác, de sokszor szörnyen unalmasnak érzem a kapcsolatunkat. Ne essen tévedés, boldog vagyok vele, csak valami ott van, ami zavaró. Talán az, hogy teljesen más mint Zayn, legszívesebben felpofoznám magam, amiatt, hogy magamban folyamatosan Zaynel hasonlítom össze. Mellette hiányérzetem van, mintha valami hiányozna. De lehet csak én vagyok a hülye és nem kell sok idő míg őt is fogom legalább annyira szeretni mint Zaynt.

*** Másnap ***


A házban vagy ezer decibellel üvölt a Linkin Park, mivel ez Pio kedvenc bandája. Mindenki tombol és rohadt jól érzi magát, a földön szinte csak kajamaradékba és szemétbe ütközni, ráadásul annyi ember van itt, hogy közlekedni is alig lehet. Mindenki kezében piros poharak és hordóból csapolják a benne lévő sört (jobb esetben), a bátrabbak már fejjel lefelé isznak belőle miközben a lábukat az égbe emelve tartja a többi állat.. A házban fülledtség van, csak másokhoz dörgölőzve közlekedünk. Természetesen én és Stef vagyunk józan állapotban és kapunk a fejünkhöz ha valaki például a falra önti a piáját, Ant-ot ez annyira nem érdekli, laza apja van. 

A szülinapi tortát a szokásos módon szétbarmolták és mindenki kézzel ette, az egész buli jól sikerült, de én mégsem tudtam jól érezni magam. Márpedig amiatt, mert Zayn is itt van, de nem egyedül hanem az új szőkeséggel aki Bellát váltotta. Ez sem valami észlény, csupán azért figyelnek rá, mert ő is falatnyi ruhákban jár és ezzel a vakolattal  amit magára ken még jól is néz ki. Neki még a nevét sem tudom, bár őszintén szólva pont leszarom, egy hét múlva már úgy is más lesz a helyén. Persze folyton össze kell futnunk, ilyenkor kérdezni is szokott aztán vagy tíz percig nyáverog arról, hogy én milyen bunkó vagyok, stb., egy idő után már elindítom a képzeletbeli zenelejátszóm és elkezdek dúdolni egy Asking Alexandria számot. Ez jóval érdekesebb mint a szőke picsa akiből van vagy ezer. 
A buli vége felé már szinte mindenki részeg vagy be van csiccsentve kivéve pár ember akik vannak vagy öten velünk együtt. Míg mások jó hangulata emelkedik, az enyém csak csökken. Zayn ma a szokásosnál is bunkóbb, és nehéz megállni, hogy ne menjek oda helyre tenni. Hajnali három körül az emberek szép lassan eltűnnek, csak Pio szoros barátit társasága marad, amiben sajnos benne van Zayn is akit itt nem hagyna a szőke pincsikutyája. Hihetetlen, hogy ez a csaj mennyire meg tudja magát alázni, ha Zayn azt kérné, hogy törje el a saját nyakát még azt is megtenné, olyan mint egy öleb aki várja a csontot a gazdájától. 

Ant megragadja a könyököm és kissé félre húz. 
- Figyelj legalább ne nézd olyan feltűnően őket, a csaj már így is ki van akadva rád és nem akarom, hogy Zaynel jelenetet rendezzetek megint! - halkan beszél, de hangján hallani, hogy mérges. De amiatt, hogy én gyilkos tekintettel bámulok egy hülye picsát? Nem hinném. 
- Neked az miért fáj, hogy utálom őket?! - sziszegem vissza, és próbáltam rá is gyilkosan nézni. Nem jött össze. 
- Engem nem zavar csak... - itt megakad. - Csak Zayn akkora egy fasz ma! - rázza a fejét csalódottan. - Ilyen még sohasem volt, a franc tudja mi baja! - folytatta.- Azóta ilyen amióta Dan-el vagy!
- Most azt akarod mondani, hogy azért bunkó másokkal mert én bepasiztam?  - kérdeztem hitetlenül. Zayn pont leszar, ha érdekelném akkor még mindig a nyakamra járna. De nem teszi, mert jobban lefoglalja az, hogy szőke agyatlan libákat szedjen össze.
- Pontosan! - bólogat.
- És te azt akarod, hogy ezt el is higgyem?
- Ja! - megint bólint.
- Ez baromság! - fonom össze magam előtt a karjaimat és a plafonra meredek. - Ha Zaynek én kellenék nem enyelegne folyton ezekkel az agyatlan kurvákkal! - Ant mögém bámul, van egy sejtésem miért. Meg sem merek fordulni, félek szembenézni Vele.
- Abbahagynátok a rólam beszélést? Tudom, hogy csodálatos vagyok, de visszavehettek! - Zayn gúnyos hangneme feldühít, be akarok verni neki. Hogy lehet ekkora köcsög?
- Abbahagynád vagy én állítsalak alaphelyzetbe?! - ez pont elég hangos volt ahhoz, hogy mindenki ránk nézzen, megérezték a balhészagot.
- Egész jól játszod a kemény csajt, majdnem illik is rád! - bólint egyet elismerően, majd beleiszik a sörébe.
- Fejezd már be! - verem ki a kezéből és ráömlik az új állatkájára aki mindenhova követi még egy szobában is, igen, a jelenlegi barátnőjéről beszélek.
- Az új felsőm! - visít fel és kidülledt szemmel bámulja hátha ettől jobb lesz.
- Te normális vagy? - emeli fel Zayn is a hangját, mintha a legbecsesebb kincsét sértettem volna meg.
- Beszél a világ legnagyobb faszkalapja! - ez kezd kissé gyerekes lenni, sőt, nagyon is. És nem csak kezd hanem már az is a legelejétől kezdve.
- Mi bajod, talán az a csodálatos pasid nem dugott meg az este? Ha egyáltalán képes rá! - gúnyos vigyor jelenik meg az arcán. Na jó, most telt be a pohár. Elegem van belőle, abból, hogy ilyen, ebből az egész helyzetből ami hónapok óta tart.
- Mi a szar van veled? Hol van az a Zayn aki azért ordított velem mert majdnem megbuktam? Aki ott volt mikor öngyilkos akartam lenni? Az aki visszahozott az életbe, megváltoztatta a hozzáállásom mindenhez és mindenkihez? Mert aznap mikor lefeküdtünk eltűnt és nem jött vissza! - az első mondat után már nem bírtam visszafojtani a sírást, előjött minden, ráadásul mindez mások szeme láttára. És ez semmi ahhoz képest amit utána mondtam... - Én azt a Zaynt akarom visszakapni! - ordítok. Arckifejezése megváltozik, most igazán meglepetem. Hát, én sem hiszem el, hogy ezt mondtam. Az emberek körénk gyűltek, mindenki meglepetten bámult, Zayn megszólalni sem tudott. Na, végre kimondtad az igazat! Nem! Ez nem jó hanem szörnyű, olyan dolgokat ordibálok mások előtt ami kettőnk dolga, nem ezeké a barmoké akiket a franc tudja honnét szalajtottak. El kell innen mennem. Félrelöktem egy ismeretlen srácot és az ajtó felé kezdtem rohanni. Még mindig éreztem magamon a tekinteteket, de nem érdekelt. Halottam magam mögött még egy magassarkú topogását, de meg sem fordultam, csak ki az utcára, egyenesem hazafelé. Kint megiramodtam és ahogy csak tudtam futottam az új lakhelyem felé, minél messzebb kell kerülnöm ettől a helytől, vagyis inkább Zayntől.
- Mir! Mir, állj már meg! - Stef visítását hallom, nem is tudom miért, de eleget teszek neki. - Hála égnek, már majdnem kitörtem a lábam! - sóhajt fel megkönnyebbülten, én mondtam, hogy ne azt a 15 centis szart vegye fel. Mikor odaér szó nélkül ölel állt és hagyja, hogy a nyakába zokogja, nem érdekelte, hogy tiszta festék lesz a barackszín ruhája, szó nélkül támogatott ami nekem mindennél többet ér. Pár perc múlva kissé eltol magától és megpróbálja elérni, hogy a szemébe nézzek.
- Mir, ez a legjobb amit tehettél. Talán ettől megint olyan lesz mint ez az egész előtt és végre megbeszélitek a dolgokat! - hihetetlen vigyorral magyaráz, de hogy gondolja ezt komolyan? Ez volt a legrosszabb amit tehettem!


*** Zayn szemszög ***


Körülöttem mindenki szótlanul áll, esetleg suttogva beszéli ki a dolgokat, mert az tényleg rohadtul érdekes, hogy két számukra idegen ember balhézik. Csak én állok ennek a körnek nem nevezhető alakzat közepén és vigyorgok akárcsak egy idióta, és ha akarnám sem tudnám abbahagyni. De nem is akarom.
- Hát te meg minek örülsz?! - Ant előttem áll és bármikor robbanhat, rég láttam ennyire dühösnek.
- Halottad mit mondott? - kérdezem tőle és biztos vagyok benne, hogy buzisan csillog a szemem és fura módon kalapál a szívem. Végig ez ellen ellenkeztem, de rohadt jó érzés!
- Ja, meg a többi balfasz is! - és felmegy az emeletre, gondolom azt várja én takarítsam el azt a szart amit Mirellával csináltunk. Jelen esetben a szar az a hangulat, ami itt van.
- Na jó, a bulinak vége, el lehet húzni! - terelem ki az embereket és udvariatlan módon még a szülinapost is. Közben végig az utolsó mondata jár a fejemben "Én azt a Zaynt akarom visszakapni! " Visszakapni, hogy milyen szép tud lenni ez a szó! Mir egy ritka őszinte pillanatát kaptam el és ezt ki kell használnom. Utólag végiggondolva azt ami közöttünk volt nem tudom eldönteni mi volt igaz amit mondott, és mi nem. De hogy hozzam helyre? Az alapján amit hisz rólam, nem elég egy " bocs, elbasztam!"... valami különlegesebb kell, amivel nem vág ki a házukból. Talán Ant tud segíteni. Ugyanazzal a gyökér vigyorral sietek az emeletre a barátom szobája felé.


*** Mirella szemszög ***



Hurrá visszatért a "régi" ismerős érzés vagyis: megalázottság, hülyének érzem magam, mintha összevertek volna az álmatlanságtól, bedugult orr, kisírt szem és túl vékony hang. És ez nem írja le azt az undormányt ahogy kinézek. 

Ernesto hála égnek dolgozik, valahogy ma nem volt kedvem a javasolt csajos napjához, csak egyedül akarok lenni. Dan is át akart jönni (ő nem tud semmiről, csak velem akart lenni), ahogy Stef is, de mindkettőjüket elutasítottam. Magányra van szükségem. 

Miért nem tudjuk mi lezárni a múltunkat és tiszta lappal kezdeni mindent? Vagy az is lehet, hogy Zayn már rég lezárta és mindent elfelejtett, csak én rágódom a régi dolgokon miközben görcsösen magamra erőltetem ezt az egész új élet dolgot, miközben minden egyes szabad és nem szabad percemben azon agyalok, hogy mi volt, miért és mikor, stb. 

A kanapén ücsörögtem és a kint tomboló 34 fok ellenére forró fekete teát iszom és nem tudom abbahagyni a bőgést, de igazából meg sem próbáltam. De csakis velem van a gond. Folyton a múltamban vájkálok, az miatt sírok amim nincs már és nem is lesz. És elértem vele valamit? Hát nem, épphogy szarabb lesz a helyzetem ha nem hagyom abba. Gyűlölöm magam, talán minden szarság ami velem történ az csakis az Én hibám, hiába próbálom másra kenni. Zaynel rengetegszer voltam bunkó, és már a szavaimmal is megaláztam pedig nem is ismertem. Csak ezt kapom vissza, és a legrosszabb, hogy még meg is érdemlem. 

Az ablakon beszűrődve ismerős dallam üti meg a fülem és rögön felkelti az érdeklődésem, hogy mi vagy ki lehet az. Az ablakoz lépek és a függönyt elhúzva a hang irányába nézek ami az ajtónk  felől jön, amire innen szintén rálátni. De még csak nem is ez a hihetetlen, hanem az, hogy ki áll ott. Nem lehet igaz.


Sziasztoook! Huh, végre hónapok óta egyszer időben tudtam hozni a részt, ami remélem tetszik is. A következővel is próbálok így sietni, de igazából sajnálom is ezt mert rohamosan közeledünk a blog vége felé. Persze, nem azt mondom, hogy 2 rész és vége, de ha jól számolom, akkor a 30. résztől számítva kb. 5 rész lesz hátra, ami túl hamar eljön, de hát semmi sem tart örökké, még ez a blog sem... Na, de most nem kezdek bele ebbe, mert az egy végtelen monológ lenne, majd a legeslegutolsó résznél, amit próbálok minél kijjebb tolni... Remélem ez a rész jobban elnyeri a tetszéseteket és több komment is jön hozzá, nincs is jobb mint azokat olvasni. :p
Ha tetszett komizz & pipálj! :)

2014. január 8., szerda

28. rész

Ernesto Costa
- Leszeded a hármas asztalt? - néz rám segítség kérőn Stef, kezében egy tálcányi ital, alig látszik ki közülük. A kávézóban alig vannak ma délelőtt így van időm neki is segíteni. Megköszöni majd odasiet a kilenc fős társaságot kiszolgálni. Felkapom a kör alakú tálcát, majd néhány lépéssel odébb leszedem az üvegeket és poharakat. Ilyenkor elég unalmas a munka és csak az jár a fejemben, hogy otthon kéne kipakolnom. Igen, "van" lakásom, az utolsó pillanatokban találtunk egy hirdetést miszerint kiadó egy szoba a város központi részében. Így kerültem össze a lakó társammal, Ernesto Costa-val, aki legjobban egy szappanopera főszereplőjére hasonlít, és természetesen meleg. Plusz előnye ennek az egésznek, hogy bútorokat sem kellett vennem, így sokkal kevesebb pénz kellett és valószínű soha többet nem lesz szükségem arra a nyamvadt kártyára.

  Azért is utálom az ilyen unalmas munkanapokat, sok időm van Zaynre gondolni. Dan-el párszor beszéltünk telefonon, de mellette is eszembe jut, hát ha még egyedül vagyok. Azt a szőke libát még nem hagyta ott a francba, egyszer láttam őket azóta. Ha túl akarok lépni rajta, akkor kerülnöm kell azokat a helyeket ahova gyakran mentünk együtt, mivel most Bellával az oldalán mutatkozik.

Pakolás közben a gondolataim teljes mértékben Zayn körül forognak, így sikerült is leejtenem egy kólával félig teli poharat. Szuper, most moshatok fel. A kávézóban lévő összes ember felém néz, én meg mintha észre se venném szedegettem a szilánkokat. Miért olyan nagy szám ez? Eltört egy pohár, húha ez a nap slágere...
- Megvágod magad - hallok egy ismerős hangot. Rögtön felkapom a fejem, Dan áll az asztal mellett, így, hogy én guggolok még magasabbnak tűnik. Miért nem az a reakcióm rá mint Zaynre? Hol a heves szívdobogás, a pirulás és az az uramisten-de-jól-néz-ki érzés? Sehol egy madár a hasamban, mintha kihaltak volna. Ja, igen megölték őket egy NEM-el...Jó, Zaynre sem egyből ez volt a reakcióm, talán idővel Daniel is vált ki belőlem ilyen érzéseket. Szerelmesnek kell lennem belé, különben egész hátralévő életemben Zaynt ajnározhatom.
- Már megszoktam - megint nem gondolom végig mit mondok, kicsúszik a számon. Remélem nem veszi a lapot és hanyagolja a penge témát. Közben felegyenesedek és szembe találom magam meglepődött képével, de nem kérdez, amiért hálás vagyok. Nem tudnék erről száraz szemmel mesélni.
- Hagylak dolgozni...a pultnál leszek. - zavarban van, hát persze! Láthatta a vágás nyomokat a kezemen, én meg ilyen kijelentéseket teszek. A ribanc mellé az idióta jelző is társul. Egyre jobb véleménnyel vagyok magamról...
- Oké. - egy erőltetett vigyor és ennyi, többet nem tudok kinyögni. A szilánkokat a kukába dobom, majd hozom a felmosót, mikor végzek a mosogatni valót a konyha részlegbe viszem. Amint kilépek a két szárnyú ajtón észreveszem, hogy Dan tartotta a szavát és a pulthoz ült. Játékos vigyor ült ki az arcára és kért egy Capuccino-t meg egy muffint. Annyira zavaró, hogy átható tekintettel nézi minden egyes mozdulatom! Rá figyelek a dolgom helyett, leejtem a csészéket, kiborítom a fahéjat, s közben ő ül és próbálja leplezni milyen jól mulat rajtam. Kiviszek pár rendelést, közben érzem a tekintetét magamon. Sietek vissza a pulthoz, minden egyes léptem lesi.
- Elvonom a figyelmed. - ha lehet a vigyora szélesebb lesz, tetszik neki ez az egész helyzet.
- Úgy bizony. - rámosolygok és nekilátok elkészíteni a Latte Machiato-t.
- Nincs kedved este elmenni valahova? - megint elmélyültem a gondolatokban miközben egyhangúan pakolom a poharakat. Ebből az állapotból ismét Dan ránt ki.
- Végül is ráérek. - vonok vállat, a vigyor le nem hervad az arcomról.
- Nyolcra érted megyek - szexi féloldalas mosolyt villant felém. - Megmondod a címed? - lediktálom neki, ő pedig elismétli és nagyon remélem, hogy memorizálja is. Ezek után rendezte a számlát és összerendezgette a papírokat amikkel addig babrált amíg elfogyasztotta a rendelést, majd gondosan elrakta őket a táskájába.
- Akkor este! - köszönt el, majd  a kávézó előtt beszállt a fekete Jeep-jébe és elment.

A nap további részében nem történt semmi különös, Stef egész nap Dan-ről meg ruhákról beszélt, teljesen bezsongott attól, hogy este elmegyek és elrángatott ruhát venni, mert tudja, hogy nincsenek ilyen csini csilli villi csajos ruhák a szekrényemben. Hiába mondtam neki, hogy azt se tudom hova megyünk, akkor is ragaszkodott a szoknyához és a magassarkúhoz.

Pár óra múlva elégedetten néztem a tükörképem, a barátnőm tényleg tud valamit. Klasszikus fazonú ujjatlan fekete ruhára esett a választásunk aminek valamivel a mellrész felett átvált fekete műbőrre, és épphogy valamivel a fenekem alá ér, szóval csak óvatosan a hajolgatással. Fura módon nem érzem magam kényelmetlenül a fekete elöl szegecsekkel díszített magassarkúban, ez legalább 15 centit dob rajtam, ami a 160 centimnek nem is árt. A hajam lágy hullámokban hullik a vállamra és a mellemre, a szemem kihúzta tussal, a szám világosbarna rúzzsal. Rég voltam úgy vele, hogy tetszik is a tükörképem. Még felkaptam egy igazán vékony mini fazonú bőrdzsekit - mert este még hűvös van - és indulhattam is.

 Lent Dan a kocsijának támaszkodva állt. Sima fehér pólóra vett fel tengerészkék zakót, fekete farmer van rajta, nagyon jól néz ki. Szörnyen izgultam, kínomban már csak vigyorogni tudtam. Még sohasem voltam amolyan igazi randin, azok a srácok akikkel régen volt dolgom nem igazán adtak az ilyesmire, rendszerint részegen ismerkedtünk meg egy buliban, Zaynel meg elég egyedi viszonyunk volt, szóval nálam ez kimaradt.
- Szia - rugaszkodott el a Jeep oldalától és megölelt. Ez hirtelen ért, nem számítottam rá, eddig még sosem volt ilyen, mindig csak beszélgettünk. Hát...valahol el kell kezdeni. Gyorsan visszaöleltem, majd átkísért a kocsi másik oldalára és kinyitotta nekem az ajtót. Zayn is mindig ezt tette. Nem, nem és nem! Most nem szabad Zaynre gondolnom, Ő a múlt. Bár be tudnám ilyenkor zárni a tudatalattim egy szobába, amit csak én tudok kinyitni.
- Mit csináltál ma? - bököm ki hirtelen, zavar ez a kínos csend. Halvány mosollyal az arcomon nézek a mellettem ülő fiúra. Hol vannak már a madarak, a heves szívdobogás, az ereimben száguldozó vér és a pír az arcomról? Ugyan már ne erőltesd ezt az egészet, Zaynért epekedsz így is úgy is! Na jó, talán be kéne kapcsolni a rádiót, hátha a pocsék zene elvonja a figyelmem arról, hogy magammal vitatkozzak akárcsak egy idióta.
- Dolgoztam meg elintéztem pár dolgot a lakásommal kapcsolatban - pár pillanat erejéig nekem szenteli figyelmét, majd megint az útra néz. - Te? - remélem hamar túljutunk ezeken a felszínes kérdéseken mivel utálom ezeket a feszélyezett helyzeteket. A francokat a helyzet a gond, sokat beszélgettetek már, itt csak arról van szó. hogy leszarod a srácot mint pasit, ne is álltasd magad! Ma már kezd elegem lenni magamból.

Dan egy nagyon hangulatos kis étterembe vitt, ahol egy rögtönzött színpadon egy zenekar énekel romantikus olasz dalokat. Az egész hely olyan régies volt, félhomály uralkodott, ezzel intim hangulaltot teremtve, és nem mellesleg az étel is finom volt. Az egész randi olyan volt mint kell lennie, ahogy az meg van írva. Ettünk, közben jót beszélgettünk, elmúlt a kínos csend és újra felszabadultan sztorizgattunk. A kocsiban ülve bambulok kifelé az ablakon és Joey Ramone hangja riaszt fel elmélkedésemből.
- Igen?
- Ó, szia Mir! Hol vagy? - Antony hangját hallom meg, olyan mintha feszengne. Fura, még sosem hallottam ilyennek.
- Miért kérdezed? -  félig felvonom a szemöldököm, bár nem lát. Nem szokott tőlem ilyet kérdezni.
- Csak gondoltan felugranék egy kicsit... - mintha nem is ő mondaná.
- Bocs, de nagyon fáradt vagyok és... - Danre pillantok. - nem vagyok egyedül. - na itt kissé zavaros a kép mert valami szörnyű hangot hallok a telefonból, mintha egy poharat erősen földhöz vágnának, majd egy ajtócsapódás. - Ant, minden rendben?! - kezdek kiakadni, mi van ha bajban van?
- Persze, persze, de most valami dolgom van, sorry - hadarja és leteszi. Hitetlenkedve nézek a telefonomra.
- Minden oké? - néz rám Dan és kapkodja a pillantását az út és köztem.
- Persze, csak...ivott egy kicsit. - Lám, lám az első hazugság Mirella, ugye tudod, hogy ez még többet jelent?! Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért nem mondtam igazat, hisz abban semmi nincs, hogy aggódom egy barátomért.

Az ajtóig kísért, majd ott megállva pár szó után búcsúképp megcsókolt. De nem éreztem semmit. Vajon miért nem? Talán mert nem érdekel és minden egyes porcikád arra vágyik, hogy most Zayn álljon itt és a csók után ágyba vigyen, ne is áltasd magad! Ez a srác nálad maximum havernak megy el, még csak nem is tetszenek ezek a nyálas képűek, neked mindig is a Zayn féle pasik jöttek be!


***Másnap***

- Ugye tudod, hogy nagyon fogsz hiányozni? - ölelem meg könnyezve a bátyámat. "Ál" anya hirtelen költözése őt is arra a döntésre késztette, hogy itt már ne keressen lakást hanem menjen ki most Angliába. Van hova mennie, a barátai már rég ott élnek. Miért kellett ilyen hamar eljönnie ennek a napnak? 
- Te is hiányozni fog picúr - ölel meg olyan szorosan, hogy a levegő is kiszökik belőlem, de most nem szólok rá. Azon már csak mosolyognom kell, hogy "picúr" utoljára 10 éves koromban szólított így. - Na ide, figyelj! - tol el magától. - Szedd össze magad, hisz' egy gyönyörű, erős, okos nő vagy aki mindig eléri a céljait! Én mindig itt leszek neked, csak egy hívás és jövök vissza hozzád, oké? - aggódva néz rám és látom, hogy könnyeivel küszködik, de nem enged nekik, az erős férfi látszatát akarja még most is kelteni. Újra szorosan magához húzott, pár perc és elindul, felszáll a repülőre és elkezdi élni az új életét. Annyira más lesz nélküle, ő volt ott nekem egész életemben, ő volt a biztos pont, még akkor is ha volt egy időszak mikor szartunk egymásra. És most elmegy, valószínű, hogy már csak az ünnepekkor látom, ha haza tud egyáltalán jönni. - És Zaynel is minden rendben lesz. - suttogja a hajamba. 
- Hogy jön ide Zayn? - felnézek rá, akár a kislány az apjára. Lehetne ez is, úgy is, szinte mindig az apát játszotta felettem. 
- Még nagyon befejezetlen a ti ügyetek Mirella. Beszélnetek kell, még a hülye is látja, hogy mi van köztettek! De azért, hogy tudd itt is vannak haverjaim akik letépik a tökét ha barom lesz! - nem is ő lett volna ha ezt nem teszi hozzá. Még utoljára magához szorított, majd elindult és eltűnt a kanyargós folyosón. Az én biztos pontom épp most hagy el és semmit sem tehetek ellene, el kell engednem. 

Sziasztoook! A résszel egy kicsit késtem, amit nagyon sajnálok, de gondolom nektek is félév van, ráadásul fizikából kritikán aluli vagyok, szóval nem tudom pontosan megmondani mikor jelentkezem új résszel, de próbálom még jövőhéten...Remélem a rész még így is tetszik majd, hogy Zayn nem játszik benne túl sok szerepet, sőt, szinte semmit sem, de lesz ez még másképp is. Őszintén megvallva nekem is nehéz úgy írni, hogy Mir Dan-el találkozgat, én őt csak Zaynel tudom ebben a történetben elképzelni...Mindegy, ami késik nem múlik! 
Ha tetszett komizz & pipálj! :)

2013. december 28., szombat

27. rész

Tudtam, hogy nem való anyának, gyereket sem szabadott volna a kezébe adni, de, hogy eladja a fejem fölül a házat... Egy újabb, talán az ezredik lehetőség fordul meg a fejemben, még ki se mondtam, de már megalázva érzem magam tőle...úgy érzem már nincs ennél lejjebb. 

Előveszek egy kis kulcsot, és az íróasztalomhoz sétálok. Leülök a földre és lassú mozdulatokkal nyitom ki a legalsó és egyben az egyetlen zárható fiókot. Ha egy külső szemlélő nézne, biztos azt hinné, hogy kényszerítenek, bár így is van. Kényszerítem magam erre, pedig semmi kedvem hozzá. Kicsit kutakodok benne. Menyi szart rejtettem ide amivel nem akartam foglalkozni, jesszusom...itt egy levél Zayntől...körülbelül egy hete találhattam a postaládában, még most sem akarom elolvasni, így félrehajítom. Van benne még egy album, csak gyerekkori képek vannak benne. Istenem, hányszor sírtam órákig miközben ezt néztem! Fájó emlék, egy a sok közül. Annyi van, megszámolni sem tudom. Mi értelme van az életnek?! Olyan igazságtalan, az egyik ember azt sem tudja milyen érzés ha szeretik vagy törődnek vele, minden egyes hozzá intézett szóban vagy tettben a rosszat keresi. Nem tud bízni, szeretni, szinte érzelmei sincsenek. Számára csak a fájdalom van, azt ismeri, csak az jutott neki, lassan már azt is elfelejti milyen volt mikor őt is szerették és ő is szeretett. És miért lett ilyen? Az emberek kiölték belőle a pozitív érzelmeket, elgyúrták akár egy elszívott cigarettacsikket. Hiába van mindig társaságban ahol a könnyezésig röhög, belül összetört és szörnyen egyedül érzi magát. Próbál kapaszkodni, de nincs mibe, így csak zuhan egyre lejjebb és lejjebb, soha nem ér földet hiszi ő, de egyszer csak koppan és nem kel fel többet. Meghalt. És az a kérdés lesz-e aki sír érte, azt kívánja, bár élne még és újra és újra átölelhetné, lesz-e aki virágot visz a sírjára?De a választ ő maga is tudja előre: senki. Még halála után is egyedül lesz.
És akkor ott van a másik ember aki boldog, számtalan emberre számíthat, a legnagyobb gondja az ha nem kap meg valamit. Szinte belefullad a sok szeretetbe amit a többi embertől kap, nem tudja milyen nélkülözni, egyedül lenni. És itt nem arról van szó, hogy egyedül dekkol a házban, hanem úgy igazán egyedül van lelkileg és testileg egyaránt. Ez az ember folyton nevet, semmi gondja. Én is ilyen akarok lenni, de nekem az első jutott. Úgy érzem zuhanok és egyre lejjebb jutok és nem tudom hol a gödör vége. Egyszer megtanultam szeretni, magam elé helyezni valakit, feltétel nélkül érezni és megtenni dolgokat. Zayn ezekre akarata nélkül tanított meg, de össze is tört. Elvette ezt tőlem és megint olyan vagyok mint előtte. Rettegek attól, hogy egy nap Stef vagy Antonie is azt mondja, hogy "Takarodj innen!", nem bírnám elviselni ha már ők sem lennének. Ez a 2 ember tartja bennem a lelket, na meg a bátyám, de hamarosan ő sem lesz...július végén elmegy Angliába és jó ideig nem jön vissza. Legszívesebben térden állva könyörögnék neki, hogy ne hagyjon itt, nem tudom mi lesz ha ő elmegy...de félre kell tennem az önző gondolataimat, és büszkének kell lennem, nem akárki nyer ösztöndíjat az Oxford-ra, tényleg elképesztő a kitartása. 13 éves kora óta ez az álma nem vehetem el tőle, inkább példát kell vennem róla.De az tény, hogy nélküle sokkal elveszettebbnek fogom érezni magam, ki kell használnunk minden percet amit együtt tölthetünk. Mert utána...nem tudom mi lesz. 
Visszatérve Ant-hoz és Steffanie-hez...mi lesz ha egy nap ők sem veszik fel a telefont? Vagy nem nyitnak ajtót, ellöknek maguktól? Talán ez lenne a gödör alja? Ahol már csak egy huppanást hallani aztán csend. Többé egy hang sem jön onnan. Rettegek tőle, az egyedülléttől, még a gondolat is félelmetes. Olyan sokszor voltam egyedül, többé nem akarom ezt érezni. De őszintén be kell vallani: nem csak mások voltak a hibásak azért mert így alakult az életem. 12 éves korom óta taszítom az embereket akik közel próbáltak kerülni hozzám. Ekkor lett belőlem az a bunkó, érzéketlen, gonosz Mirella aki voltam egészen mostanáig. Ami meg pár hete vagyok az leginkább egy összetört valamihez hasonlítható, darabokban vagyok. 
Nem illendő módon törlöm le a könnyeimet kézfejemmel, de nem érdekel, senki sem lát. Már semmivel sem időzök, kikapom a borítékot és a több holmit visszaszórom és ismét bezárom az emlékeimet a maguk börtönébe. A boríték bontatlan, egy leginkább orvoshoz hasonlítható kézirattal van ráírva a nevem pont középen. Óvatosan tépem fel, egy bankkártya van benne a hozzá tartozó papírokkal. Széthajtom a papírköteget és kiesik belőle egy cetli. Gyorsan felkapom, ugyanazzal a kézírással áll rajta az alábbi szöveg:

Használd egészséggel!
                        Cross

Percekig bámulom a cetlit. Cross. Ez a név pont ráillik arra az emberre aki hónapokkal ezelőtt itt járt és érzéketlenül közölte, hogy nem érdeklem. Bámulom a bankkártyát amin az én nevem áll, úgy érzem mintha eladtam volna a lelkem az ördögnek pedig még egy fillért sem vettem le róla. Ezt a legeslegutolsó pillanatra hagyom, ha tényleg nem lesz más. Kölcsönt nem is vehetek fel, de nem is tenném. Nehéz egyszerre munkát és lakást keresni, ezt általában úgy szokták, hogy először a munka és ha van elég pénz akkor a lakás. Nekem ezek közül egyik sincs. És mindössze 2 hetem van megszerezni mindet, emellett tanuljak, mert meglesz még a kihagyott matekóra böjtje. Ez is Zayn miatt van, ha ő nem akaratoskodik megint akkor talán már nyugodtan hátradőlhetnék ahelyett, hogy rettegek a bukástól! Na jó ezzel nem megyek sokra. Mást hibáztatni könnyű, rákenhetem ezt Zaynre, de jól tudom, hogy ez nem az ő sara. Évek óta minden év végén ez van, csak a szakmai tárgyaktól álltam színötösre, mert az érdekelt és még jól is ment. De az ilyen ezer éve történt hablatyok...mindig is leszartam őket. 

Visszaülök a notebookom elé és ismét felváltva nézegetem az állás és lakáshirdetéseket. Felhívok pár szóba jöhető munkahelyet, leírok pár címet ahol egész jó áron bérelhető lakás, ezzel el is megy az estém. Körülbelül hajnali kettőkor kelhetek fel az íróasztalomra hajtott fejjel és zombi módjára tántorgok át az ágyamba ahol pillanatok alatt nyom el az álom.




***1 hét múlva***

- Menjünk innen - suttogja falfehér arccal Stef és undorodva vizsgálja meg cipőtalpát, valószínű valami undorító izébe lépett. Egyet értetően bólogatok, majd sietve elköszönünk és máris loholok Stef után aki futva megy az ajtóhoz, eközben az eladó végig az szajkózza, hogy "nézzük benne a lehetőséget!". Én alapvetően azt is nézem, de ebbe a lakásban könnyebb azt megszámolni mi nem rohad, nem penészes és nincs fura szaga, el sem tudom képzelni, hogy van valakinek képe így árulni egy lakást, undorító.
- Én ennyi penészt még nem láttam egy helyen - fújja ki a levegőt a ház előtt, mintha eddig visszatartotta volna. Őt ismerve ezen sem lepődnék meg. Helyeslek és áthúzom ezt a címet a listámon. Talán nem a legolcsóbb lakásokat kéne megnézni először. 
- Talán menjünk el kávézni - javaslom, mára  elég volt a lakásokból. Őszintén szólva nem vagyok egy nagy igényű ember, nem kell tengerparti ingatlan tengerre néző erkéllyel és medencével, de amiket ma megnéztünk...némelyiktől még így visszagondolva is felfordul a gyomrom. A héten érettségi szünet van, így volt időm, szóval ellátogattam pár állásinterjúra, de természetesen tapasztalat nélkül sehova sem vettek volna fel szívesen. Érthető, jön a turistaszezon, nem akarnak egy bénázó kamaszlányt aki mellett ott kell állni és taníthatni. Közben az időm rohamosan fogy, anyám már dobozoltat az új játékával, azt hiszem Paulo a neve, olyan amerikai dögös kertész fazon mint a Született feleségekben. Szegénynek nagyon kevés esze van, az is a gatyájában. Soha nem értem meg hogy képes összerakni egy egész háznyi holmit miközben az én "ál" anyám a kanapén ücsörög egy pohár fehérborral a kezében és lehelteti rajta a szemét. És ezért csupán pár alkalmat kap. Néha már sajnálom azokat akiket összeszed ( némelyikük annyi idős mint én! ) hisz be kell vallani jól néznek ki, de szexet jóval könnyebben szerezhetnének... Nálunk így oldódik meg a kerti munka és a szerelni való a ház körül.

- Figyelj, biztos nem akarsz kávézóban dolgozni? - néz rám Stef félve. Félig felvont szemöldökkel nézek rá, mikor említettem, hogy nem mennék ilyen helyre melózni?

- Stefanie, persze, hogy mennék! Múlt héten is 2 étterembe és 1 bárba mentem állásinterjúra, de nulla tapasztalattal nem vesznek fel... a nyár végéig az biztos - hátradőlök a fonott bambusz székben és belekortyolok a jeges kávémba. 
- Ha akarod beajánlhatlak a Hard Rock-hoz, egész jóban vagyok a főnökömmel...biztos felvenne, gyorsan tanulsz - motyogja a szívószálát rágcsálva. 
- Az szuper lenne, köszönöm! - rávillantok egy ezer megawattos mosolyt. Oké, a munka talán, ismétlem TALÁN megvan. De nem hiszem, hogy pár nap után fizetnének, szóval legyen elő az a mocskos kis kártya. - Mikor van fizetés? - ez fontos kérdés. 
- Mindig 5.-én - válaszolt tejbetök vigyorával. 8.-a van, még jó soká a következő. Hogy lehet olcsón megúszni egy költözést úgy, hogy minél kevesebbet kelljen levenni az apád kártyájáról akit mellesleg utálsz, nem tartod vele a kapcsolatot és rászorulsz a pénzére, de valójában undorodsz tőle, hogy ő segítsen???

*** Az érettségi szünet végeztével***

Még egy utolsó fújás és már kész is a deszka pálya mellett éktelenkedő romos tégla házra festett graffitink Antony-val. Az egész falat beborítja a sok szín, így sokkal jobban néz ki az egész hely. Elégedetten egymásra vigyorgunk, nyakig festékesek vagyunk, de pont ez a kikapcsolódás kellett. Őt az érettségije roppantotta össze, engem meg körülbelül...minden. Hangos röhögés hallatszik a többiek felől, egyszerre kapjuk oda a fejünket, Ant rögtön ijedten bámul engem én meg nem akarok hinni a szememnek. Hát továbblépett. Ennyi volt.

Zayn áll ott, ugyanolyan tökéletesen néz ki mint szokott: fehér póló, fekete farmer van rajta, a haja tökéletesen belőve, fekete Converse cipő és e mellé még a szokásos láncok lógnak a nyakában az az "épphogy feldobta indulás előtt" lazasággal. De nem is tőle kerekedik így el a szemem, hanem a mellette álló lánytól. Hullámos és hosszú szőke haj, olyan alak amiért más lány a fél karját odaadná. Ja és mellesleg cseszettül szép. Az átlátszó csíkos pólójában és a  túl rövid virágos szoknyájában persze csüngtek rajta a fiúk miközben ő akárcsak egy majom Zaynt ölelgette. A vigyor szinte körbeérte a fejét, megértem, ha én lennék a helyében valószínű ugyan így tennék, kivéve azt a pocsék öltözködést, az hányinger. Legszívesebben zöldre fújnám a képét, de Ant épp most vette ki a kezemből a spray-t.
Bella
- Ki ez a lány? - suttogom megsemmisülten. tisztában voltam vele, hogy vége, de most, hogy mást látok vele...Ó, bárcsak meghallgattam volna! 
- Bella. A parton szedte össze pár napja, annyi agya sincs mint az exemnek - forgatja szemét Ant. Kissé dühös a volt barátnőjére, az nem kifejezés, hogy balhésan váltak el. - Mi a francnak hozta ide? A csaj pár hét múlva visszahúz Londonba...Amúgy is csak baszni kell neki - ömlik belőle a szó, mintha magyarázkodna Zayn miatta, pedig nem is tehet róla. 

megpróbálom megacélozni magam. Ha neki egy ilyen buta liba kell, hát legyen, én aztán leszarom. 

Mintha nem lenne semmi bajom és teljes egészben lennék megyek oda Stfehez aki olyan részvétnyilvánító képpel néz rám mintha valaki vagy valami meghalt volna. A szeméből annyit kiolvasok, hogy nem szimpi neki a csaj. Nekem sem. 
- Szerintem a szopáson kívül máshoz nem ért - súgja oda nekem és kuncognom kell, furán hangzik ez az ő szájából. Bella közben végig vihog, már igazán lenyelhetne valamit amitől fuldokolni kezd. - Komolyan nem zavarja, hogy mindenki látja a seggét? - néz rám kérdőn. Csak vállat vonok, ez nem az én gondom. Ha ő ribancot játszik, hát tessék kellesse magát, olcsó termékre sok a vevő. - Tudod, lehet Zaynek akár 100 ilyen kurvája is, mindig téged fog szeretni - mosolyog rám. Azt a részét el is hiszem, hogy még száz ilyen csaja lesz, na de, hogy szeret...ezt kötve hinném. Úgy nézek Stefre mint egy flúgosra. Mindegy, azért aranyos ahogy próbálja letenni a csajt a kedvemért. Ő elég régóta ismeri Zaynt, megmondhatná, hogy miért van szinte csak szőke barátnője, vagy miért azokat szedi össze akár egy éjszakára is. A tudatalatti énem felüti a fejét és a fejembe megjelenik amint egy táblát lóbál amin az áll, hogy "A barnák is érvényesülhetnek!" majd haragosan belevág egy kést Bella arcképébe. Na jó, elég az álmodozásból, valószínű, hogy  Zayn csak szimplán erre bukik. De akkor én miért kellettem neki akárcsak a szexre is? Ezt valószínű sosem tudom meg.

Az idő telik, talán túl lassan. Próbálok keveset rájuk nézni azt sem feltűnően, de ez most a legnehezebb feladat. Szó szerint fortyogok. Zavar ez a lány. Hogy merte ide hozni? Szabad ember azt tesz amit akar. Úgy tudom csak a különleges lányokat hozza ide. Engem is elhozott régebben, még mérgesebb leszek a gondolattól, hogy ez a lány hasonlít rám vagy különleges. Dehogy hasonlít! A francokat különleges! Olyan mint a többi, egy egyedi csontocska sincs benne!- hm..azt hiszem jóban leszek a belső énemmel. Az igaz, hogy ég és föld vagyunk külsőre és a nyávergását elhallgatva belsőre is. Ember nem idegesített így, még Zayn sem amikor még utáltam, ok nélkül. Csak kár, hogy mikor már van okom utálni nem tudom vagy csak pár pillanatra sikerül. Inkább haragot érzek iránta szerelemmel vegyülve. Ó, bárcsak rám nézne, talán a szeméből ki tudnék olvasni valamit.
Várok, várok, város és várok. Nézz már ide! Kérlek, csak egy pillantás. Az Istenit, észrevesz ha villogó lesz a fejemen?! Talán még akkor sem, mert a kis Bella a képébe nyomja a mellét annyira pattog, nehogy ki kerüljön a figyelem középpontjából. Húúú akkor mi lenne??? Oké, ezzel már le kéne állnom. Talán az lenne a legjobb ha én is lépnék, másfelé messze Zayntől. Igen, ez lesz a legjobb.
- Hűha valaki nagyon mérges - ül le mellém...Daniel. Ezt nem hiszem el! Az emlékek hirtelen öntetek el, nemrég volt csak, hogy Zayn jelenetet rendezett mert beszéltem vele, mégis mennyi dolog történt azóta...Koper, az a bizonyos NEM, drog, anyám, a munka, piszkos gondolatok...jesszusom.
- Ezt nagyon eltaláltad! - most nem leszek bunkó vele. Mi okom lenne rá?
- Miatta? - biccent Zayn felé. Na, fején találta a szöget.
- Részben - húú az a nézés, nem lehet hazudni neki. - Na jó, jelen pillanatban csak miatta. De komolyan, mi a jó az ilyen csajokban? - nem tudom miért lettem ilyen barátságos vele, hol a bizalmatlan Mirella?
- Őszinte legyek? - néz rám fájdalmas arccal. Bólintok. Hát persze, hogy legyél őszinte, de a választ én is tudom. - Jól meg lehet döngetni őket újra és újra. Elég kielégítő válasz? - előveszi a csábos mosolyát és most, hogy ezen a továbblépés dolgon dolgozom nagyon is beválik. Tetszik ez a srác.
- Valahogy sejtettem - kínos mosolyra húzom a szám. Engem is újra meg újra megdöngetett. Hát ez lenne bennünk a közös? Most már joggal aggathatják rám a ribanc jelzőt, meg is érdemlem.
- De nem lehet velük jót beszélgetni - előrehajol és könyökével megtámaszkodik a szétnyitott térdein. - Rohadt jó segge van annak a csajnak, de nem egy IQ bajnok, az már messziről látszik. - Bella ekkor döntötte el, hogy megvizsgálja Zayn torkát nem-e gyulladt, így ők elvoltak ez egymás szájában matatással. Páran rájuk kiáltottak inkább csak szekálódásból, hogy "Menjetek szobára!", mire mindkettő egy elégedett mosolyt villantott felé és fojtatták egymás zabálását. Azon sem lepődnék meg ha az egyik lenyelné a másikat.
- Igen, az látszik. - helyeslek, és a keserű mosoly nem akarja elhagyni az arcom, a sírás fojtogat. Miért csinálja ezt velem? Annyira fáj, hogy már leírhatatlan.
- Tudom, hogy nem rám tartozik, de ti jártatok? - a kínzó gondolatmenetemből Dan szakít ki épp időben, nem kell sok egy első könnycsepphez aminél sosem lehet megállni.
- Nem. Sosem jártunk. - a hangom vékonyabb mint kéne, akár a cincogás. Ez is el fog múlni - skandálom magamban, hátha ettől jobb lesz. Csak mikor?
- Azt hittem azért nyomott be egyet mert a pasid - kínosan elnevette magát, nem érti a helyzetet. Legalább ketten vagyunk.
- Megmagyaráznám miért, de én sem tudom. - rázom a fejem, a gombóc nem távozik a torkomból, csak nő és nő.
- Pontosan mi is volt köztetek? - egyenesedik fel és kissé megdől, kezeivel megtámaszkodik a kőtömb végén.
- Ezt nehéz elmagyarázni. - hajtom le a fejem. Most mondjam azt neki, hogy Ő volt az én legjobb barátom akivel a franc tudja hányszor dugtunk? Nem, az már átszakítaná a gátat, nyilvánosan bőgnék. A szája szélét rágcsálva bólint és vált is, érzi, hogy ez kényes téma. A festésről kérdezget, szóba hozza a zenét. Erről könnyebben fecsegek, kissé eltereli a figyelmem, de nem bírom ki, hogy néha ne vessek Zaynékre egy egy irigylő pillantást.

Dan elment üdítőért, Sfet ki is használja, hogy van öt perce, odaugrik mellém, hogy kifaggasson róla.
- Na? Mi volt? - vigyorog mint egy idióta. Jól esik az őszinte érdeklődése.
-Beszélgettünk - vonok vállat. - Kérdezett Zaynről aztán témát váltott. Bírja a metált. - mosolyodunk el egyszerre. Stef tudja, hogy ez nálam plusz pont.
- Bír téged Mir. Látszik rajta. Engedsz neki? - komolyra vált. Engedek? Vagy siránkozom még egy ideig Zayn miatt és nézem, hogy miután lelép ez a csaj keres egy másikat? Na nem.
- Lehet - fura ezt kimondani, szokatlan. Hónapok óta csakis Zaynre gondolok mint pasira, de ez már elérhetetlen. Új vizekre kell eveznem.
- Remélem összejön neked - ölel meg, szívélyesen viszonozom.
- Stef ugye tudod, hogy beszélhetsz Zaynel? Nem fogok haragudni. - még nem engedtük el egymást, és nem tudok elmenni amellett, hogy nyilvánosan kerüli Zaynt. Ezt nem várhatom el tőle, 6 éves koruk óta barátok.
- Persze hogy tudom! - elengedjük egymást, erőltetett  a vigyora. Afféle mond-meg-az-igazat nézéssel meredek rá. - Nem akarok vele szóba állni - ezzel sem elégszem meg, összehúzott szemekkel vizslatom. - Jó, oké. Tegnap rosszalkodott a számítógépem ezért megkértem Zaynt, hogy jöjjön át. És beállított azzal a csajjal. Nagyon bunkó volt, azt hittem megdugja a nappaliban és mikor rászóltam még én voltam a paraszt aztán összevesztünk... - ennél többet már nem fog elárulni, mindegy, ez épp elég. Az egy dolog, hogy velem milyen és milyen volt, de, hogy a barátaival is...nem ismerem ezt a Zaynt, kérem vissza a régit. Azt aki rám rontott mikor vagdostam magam. Igen, az a gondoskodó ember kell.

Stef elsiet mikor Dan kilép a boltból, határozott léptekkel jön oda hozzám és azzal a szívdöglesztő vigyorral nyom a kezembe egy dobozos Dr. Peppert és egy csokit. Mosolyogva köszönöm meg és tovább témázunk. A telefonom digitális kijelzőjére pillantok, az idő hamarabb megy mint kéne. El kell indulnom, holnap mi nyitunk a kávézóban.
- Bocs, mennem kell, holnap munka - egy bocsánatkérő mosollyal próbálom kiengesztelni.
- Holnap is kijössz? - reménykedve néz rám, közben felállt, fölém magasodik.
- Nem - egy ideig biztos nem jövök a környékre sem. Nem fog hiányozni Miss Barnapopó ugrabugrája.
- És...megadod a számod? - elkérem a telefonját és bepötyögöm a telefonszámom, majd bátran a keze helyett a zsebébe csúsztatom vissza. Talán ez nem is neki szól, még tudat alatt is az Ő figyelmét akarom felkelteni. Még dolgoznom kell ezen. Intek Stefnek, hogy jöjjön, és vetek egy utolsó pillantást rájuk. Zayn hibátlan trükköket hajt végre mint mindig. Csak most Bella biztató és dicsérő visítozása rontja az összképet.


Sziasztoook! A résszel hamarabb érkeztem mint gondoltam, gondolom ez nem baj. Az ünnepek miatt (így utólag is) különösen hosszú részt hoztam, remélem elnyeri a tetszéseteket, akkor is ha mindkettejük épp másfelé kacsingat, talán fog még ez változni. Köszönöm az előző részhez érkezett komikat (és pipákat), ez után el is kezdek válaszolgatni rájuk. Nem ígérek semmit a következő résszel kapcsolatban, de igyekszem sietni. 
Ha tetszett komizz & pipálj! :) Ó, és még egyszer...




2013. december 23., hétfő

Merry Christmas!



Nos, gondolom a címet elolvastátok, így már mindenki sejtheti miről lesz szó ebben a bejegyzésben...Először is szeretnék minden olvasómnak
 Kellemes Ünnepeket
és 
Sikerekben Gazdag Újévet!
 kívánni.
Fura belegondolni, hogy a blog már 9 vagy 10 hónapja indult, nem hittem, hogy ennyi ideig írni fogom (és még milyen messze van a vége!) és azt sem, hogy ennyien fogjátok szeretni, rendszeresen olvasni. Tényleg elképesztőek vagytok, nem gondoltan volna, hogy valaha is több mint 32 ezer(!!!) oldalmegjelenítésem lesz,  128 megjegyzés és egy híján 40 rendszeres feliratkozó. Lehet nem túl nagy számok, de nekem igen sokat jelentenek, a fene gondolta volna, hogy egy esti forgolódásból mikor az ember nem tud aludni és unalmában a plafont bámulja, majd eszébe jut valami ami nem megy ki a fejéből és másnap úgy dönt másokkal is megosztja, ilyen sikeres lehet. Talán az a titka, hogy sosem gondoltam túl, nem erőltettem, hanem írtam ami jött és ha nem ment félretettem az egészet és később újra nekiálltam. 

Na, mindegy nem is folytatom mert ez az egész olyan lett mint egy búcsúbeszéd, pedig rendesen benne vagyunk még a sztoriban. Valószínű, hogy az új részt már csak 2014-ben hozom mert félig van kész én meg meg sem állok, meg nem is leszek itthon...
Még egyszer Boldog Karácsonyt kívánok a két hülyénk nevében is, bár ők a történet szerint most nagyon szenvednek, mégis mosolygós GIF-eket raktam be róluk és valószínű hamarosan a történetben is ilyen lesz a hangulatuk. :)




Chiara