2014. március 27., csütörtök

32. rész

- Biztos szemtől szemben akarod? Még visszafordulhatunk. -  Zayn elfordítja a kormányt és bekanyarodik Jesolo egyik fő sétálóutcájára.
- Érdemel ennyit. - adok rövid választ.
- Mi a francot tett amitől ilyen  marha nagy ember lett a szemedben? - értetlenül néz rám miközben araszolunk az úton, mert másodpercenként szalad át előttünk vagy 50 turista. Ha az ember kocsiban ül, haladni szeretne és minden nyáron ezt látja egy idő után már idegesítő lesz, attól alapesetben kikattanok ha feltartanak a dolgomban. Már túl akarok lenni ezen az egészen, azt se tudom mit mondja neki. Nem szeretnék rárontani, hogy "Szia, bocs, megcsaltalak!", de az időt sem akarom húzni a végtelenségig, hiszen én is ideges vagyok ha valaki csak beszél és beszél, de sosem böki ki a lényeget.
- Csak jó ember és meg a tipikus szemétláda aki kihasználta. - úgy érzem magam mint a filmekben az a csaj akit mindenki utál, mert nem épp a főszereplő sráccal jön össze, hanem azzal akit jobban szeret. Persze, ha ez velünk történik meg akkor undorítóan megértőek tudunk lenni, de a legtöbb esetben külső szemlélőként ítélkezünk a másik felett aki csak boldog akar lenni, ugyan úgy mint a többi hétmilliárd ember ezen a sárgolyón. Ha épp egy barátunkat bántják meg így, megint csak a kurva és ennek a szónak még sok más mocskos szinonimájával illetjük, de ha tényleg mi lennénk a lány vagy fiú helyében akkor lehet, sőt, szinte biztos, hogy ugyan úgy döntetnénk ahogy ő, jelen esetben én.
- Nem vagy szemét, tudhatta volna, hogy mi a helyzet, nem viccből mentem neki. - ezzel fékez egy nagyot, az előttünk lévő öt főből álló fiúcsapat meg mintha észre sem vette volna, nyugodtan sétálnak tovább, sőt, még ők szidnak minket. Tovább araszol az úton, majd leparkol a kávézó előtt ahol Dan-el találkozom.

Zaynre nézek, látszik rajta, hogy ideges, legszívesebben velem jönne bentre is, de félő, hogy abból verekedés lesz, így nagy nehezen elértem, hogy kint maradjon.
- Nyugi, nem lesz több húsz percnél! - adok egy csókot ajkaira, majd kiszállok a kocsiból és becsapom az ajtót. A kávézó üvegfalán át látom Danielt, szerencsére ő még nem vett észre engem. Szívesen fordulnék meg, szállnék vissza a kocsiba Zaynhez, de érdemel annyit, hogy legalább szemtől szemben mondjam meg neki a dolgokat, ne telefonom vagy az interneten. Amikor belépek egyből észrevesz és mivel mit sem sejt arról, hogy mi lesz a mai témánk feláll és pár lépést tesz felém.
- Szia! - zárna karjaiba és már csókért hajol, de teszek egy lépést hátrafelé, ezt most nem szabad. Arcára kiül az értetlenség. - Baj van? - teszi fel a kérdést széttárt karokkal és értetlenül áll akárcsak egy fadarab. Kínosan feszengve markolászom a táskám pántját, olyan könnyű lenne elfutni, megúszni ezt a nem épp pozitív szituációt, de ezzel szembe kell néznem, magamnak csináltam a bajt.
- Valamiről beszélnünk kéne. - ennyit bírok kinyögni, mire ő csak bólint és hiába érzi a közelgő rosszat, udvariassága győz, és kihúzza nekem a széket, s miután leültem ő is helyet foglal velem szemben.
- Kibékültetek azzal a Zayn gyerekkel? - a hangra sürgető, semmi érzelem nincs benne, arca kifejezéstelen.
- Honnét tudtad, hogy erről van szó? - nem is tagadom, egyrészt mert semmi értelmes, másrészt épp emiatt akarok vele szakítani.
- Ahogy bámultad mindig amikor megjelent... - megrázza a fejét. - az a nézés nem baráti volt. - mennyire igaza van. El tudom magam képzelni, hogy nézhettem ki akkoriban., fájdalmas tekintettel sóvárogva bámultam azt a személyt akiről úgy éreztem, hogy sohasem volt és lesz az enyém, aztán ma reggel beállít hozzám egy szerelmes dallal és a világ legőszintébb levelével, ezzel az ellenkező irányba terelve az eseményeket. Veszek egy nagy levegőt és belekezdek a  teljesen értelmetlen szövegembe, az ő szemében akkor is én leszek a szemétláda ha elmondom és akkor is ha nem.
- Figyelj, téged nagyon aranyosnak tartottalak és tartalak is, gondoltam majd, ha lesz valaki más el fogom Őt felejteni. De ez nem sikerült, ezzel csak felerősödött minden amit iránta éreztem. Próbáltam elfelejteni, tényleg, de egyszerűen nem megy ki a fejemből. Én tényleg őszintén szeretem őt, és nem akartalak megbántani. Csak boldog akartam lenni... - tör rám az őszinteségi roham aminek remegő hanggal engedek utat a torkomon. Vigyázok mit mondjak, nem akarom megbántani, de egyértelműen a tudtára karom adni, hogy szerelem szempontjából abszolút nem érdekel, bármilyen rendes, kedves ember legyen is. Amióta ezt érzem Zayn iránt, ahelyett, hogy a láng kialudna, csak egyre jobban lobog, és a kis szikrából egy hatalmas méretű tűzzé nőtte ki magát. És még csak az okát sem tudom. Talán ez az igaz szerelem, amire mindenki vágyik, akkor is ha nem ismerik be. Szeretni a másikat úgy, hogy meg sem tudod magyarázni. Talán az a legjobb, hogy nem is a külseje fogott meg elsőre, hanem azt szerettem meg ami ott legbelül van, és ettől fogva mindent imádok amit ő csinál és még a hibáit is elnézem, hiszen nincs tökéletes ember, hibák mindenkiben vannak, de nekünk kell eldönteni, hogy szeretjük-e annyira a másikat, hogy ezeket el tudjuk neki nézni, vagy fennakadunk minden egyes ki apróságon amiből csak egyre több veszekedés lesz, majd búcsút mondunk egymásnak. És Daniellel pont az a baj, hogy nem tudom neki elnézni a jelentéktelen apróságokat sem, zavarnak és Zaynhez hasonlítom, ami szintén kimutatja, hogy ki iránt érzek mit. Igazából ez az egész tovább tudok Zaynen lépni dolog egy képmutatás volt, és még több gondot csináltam vele magamnak mint kellett volna, ha várok egy kicsit, vagy magamat meghazudtolva meghallgatom őt és végiggondolom a dolgokat az ő szemszögéből. Ekkor tanultam azt is meg, hogy igenis lehet gyűlölve szeretni. Mert egy igaz barátodat nem tudod tiszta szívből utálni, de azt akit szeretsz igen. Ha olyan szinten sért meg ahogy még soha senki, akkor átesel a hajszál másik oldalára és utálod, gyűlölöd, a leglehetetlenebb helyekre kívánod. Viszont elég egy apró kedves kis gesztus és te máris visszatérsz a jobb oldalra, majd újra elkezdesz úszkálni az undorító rózsaszín felhők között.
- El tudom képzelni...Most jössz a lehetünk barátok szöveggel? - telefonját forgatja az asztalon, szemeiből már a megvetés és a düh sugárzik. Nem ez volt a célom, csak nyugiban akartam ezt megbeszélni, de félek veszekedés lesz belőle.
- Nem, dehogy... - rázom a fejem. - De azt hiszem már mindent tudsz. - induláshoz készülök, telefonom a kezembe veszem, leakasztom a szék támlájáról a táskám.
- Várj! - még mindig a telefonnal babrál, rám se nézve szól. Egy pillanatra megmerevedek, de kezdem elveszíteni a türelmem. Annyira kínos ez az egész szituáció, hogy legszívesebben elásnám magam. - Hányszor csaltál meg? - most rám emeli tekintetét, már csak a sértett férfit látom benne. Mégis milyen kérdés ez? Akkor szabadulok a leghamarabb ha válaszolok neki, ezután szándékozom eltűnni innen.
- Ma reggel békültünk ki. - adok rövid választ és a bólintásából arra következtetek, hogy többet nem kérdez, szabad vagyok.

Megkönnyebbülten ülök be Zayn mellé, remélem soha, vagy csak nagyon ritkán látom viszont Danielt, gyűlölöm a kínos helyzeteket, kezelni sem tudom őket.
- Hogy ment? - vigyorog, már sejti válaszomat.
- Egész jól. - adok rövid választ, nem akarok lovagolni a témán.

*** A nyár elteltével ***

 - Zayn! Zayn állj már meg! - ordítok utána, hihetetlen tempóban szedi hosszú lábait. Nem tudom, hogy a nyáron hányadszorra játsszuk már el ezt, a 4. után már nem számoltam. Folyamatosan ezt csinálja, ha egy pasi rám mosolyog, vagy épp megnéz bárki, rájön a féltékenységi roham és besértődik, mivel általában azzal érvelek, hogy ha én elfogadom a körülötte legyeskedő ribancokat, akkor ő is nézze el azt a pár pillantást vagy, hogy flörtölni próbálnak velem. Na nem mintha egy bombanő lennék, épp az ellenkezője, az egyetlen ami szép bennem az a hajam. Nem értem mire ez a nagy hűhó, én egész nyáron magasról tettem minden férfira, csak Zayn volt és van nekem. Remélem ezt ő is tudja, és csak a többi hímnemű megmozdulása zavarja. 

Végre megállt, persze nekem háttal hiszen még nem elég gyerekes, ilyenkor a 20 éves férfi helyett, az 5 éves kisgyereket látom benne, aki nem akarja elfogadni az igazságot. 
- Na, jó Malik, már elegem van belőled! - szinte mindig így kezdem mikor így felhúz, csak ezt tudom kinyögni. Most épp az a baja, hogy lekényszerített a strandra, és mivel ő olyan nagyon éhes volt azt se várta meg, hogy felvegyem a pólóm és bikiniben mentem a büfébe vele. Semmi baja nem volt amíg el nem kezdett pár srác füttyögni, miután majdnem nekik ment még engem szidott le, hogy ilyen botrányosan kicsi bugyiban jöttem le és túlságosan ki van vágva a melltartó része. Még jó, hogy ezt a bikinit tőle kaptam. De komolyan egy ilyenen össze tud velem veszni? Ennél gyerekesebb ember talán nincs is, és az elmúlt hónapokban ezt folyamatosan nyeltem, de rengeteg a felgyülemlett düh bennem, szó szerint a tököm tele van vele, már elnézést a nőhöz nem méltó szóhasználatért. - Felém fordulj ha hozzád beszélek! - erre meglepődötten néz rám, összefont karokkal áll immár velem szemben. Nem számított erre, a legtöbb esetben inkább gyengéden közeledem hozzá és próbálom elérni, hogy ezt abbahagyja, és kerülöm a veszekedést. Na most nem így lesz.
- Már rohadtul elegem van belőle, hogy amióta összejöttünk nem telik úgy el hét, hogy ne vesznénk össze a gyerekes dolgaidon, mert annyira nem tudsz bennem megbízni, hogy elengedd a füled mellett ha beszólnak vagy fütyülnek. Mi vagyok én, kutya, hogy ezzel foglalkozni kelljen?! - szóra nyitja a száját, de belé fojtom a szót. - Zayn, nekem ebből elegem van. Hagyjuk... - itt már elcsuklik a hangom a gondolatra is. - Hagyjuk ezt az egész kettőnk dolgát a francba! Semmi értelme ennek, folyamatosan veszekszünk, ráadásul ugyanazokon az apróságokon. - nem, nem akarok vele szakítani, legalábbis nem véglegesen. De ha pár napig szünetet tartanánk akkor talán átgondolná a dolgokat, mert ez így nem mehet tovább. Milliószor megbeszéltem már vele, már csak az van a tarsolyomban, hogy ráijesztek, talán annak a gondolata, hogy elveszíthet, ráébreszt arra, hogy teljesen értelmetlen az amit csinál. 
- Mir, kérlek ne, gondold át... - félelmet látok az arcán, a szemében megcsillanni, rosszul esik a tudat, hogy ez az én hibám, de kell ennyi fájdalom ahhoz, hogy észhez térítsem. 
- Már meggondoltam ezerszer. Amíg nem tudsz túllépni a gyerekes viselkedéseden addig engem hagyj békén . - a könnyek csípik a szemem, ez az egész elmenne egy romantikus film megríkatós jelenetének, de tudom, hogyha ő tényleg szeret engem akkor keresni fog és meg tudjuk ezt beszélni. 

Megfordulok és elsétálnék, de ő persze nem hagyja ezt olyan könnyen.
- Mirella, beszéljük meg, kérlek állj meg! - alkaromra rátapasztja ujjait, és gyengéden megránt. Kényszert érzek rá, hogy megcsókoljam, majd a karjaimba zárjam, de nem lehet. Ha megint lenyelem ezt, akkor pár nap múlva ez megint megismétlődik. Kell pár nap mosolyszünet nekünk, hiszen a legtöbb esetben túlzásba viszi a féltékenykedést. 
- Hagyj. Amíg nem tudod felnőttesen kezelni a dolgokat addig látni sem akarlak! - keményebben szólok oda neki, most csak haza akarok menni. 


Felgyalogolva a 4. emeletre, már alig várom, hogy lerúghassam a kényelmetlen balerina cipőm, szinte rohantam az ajtónk felé. a telefonom folyamatosan rezgett, természetesen Zayn hívott újra és újra. Nem értem miért csak olyankor kap észbe mikor azt hiszi elveszíthet, ez teljesen értelmetlen. 
Benyitok és azzal a lendülettel rúgom is le a cipőmet. Elindulok a nappali felé, mivel onnét juthatok el a szobámba, közben kihúzom a hajgumit a hajamból és szabadjára engedem göndör tincseimet. Az ablaknál áll egy magas sötétbarna hajú férfi és nézeget. Nagyon ismerős, talán túlságosan is. Nyilván hallott bejönni, így lassan megfordult és fáradt mosollyal nézett rám. Hihetetlen öröm lett úrrá rajtam, de egyszerre el is szörnyülködtem, Fogyott vagy tíz kilót, sápadt, szemei alatt hatalmasak a karikák, még sosem nézett ki így. 
- Hát te hogy kerülsz ide? - végül az örömnek engedek, és szinte karjaiba ugrok. Ölelésén érzem, hogy gyenge, nagyon is. Itt valami nincsen rendben, még azt se tudom mi a baj, de már ott a teniszlabda méretű gombóc a torkomban. 

Sziasztok! Huh, hát most nem kell agyalnom azon, hogy mivel kezdjem, mivel az egyértelműen egy hatalmas SAJNÁLOM lesz! Mert tényleg bűntudatom van, hogy ilyen soká lett rész, és ez tényleg az én hibám, de az életemnek most nem épp egy boldog időszakában vagyok és ezért hanyagoltam is a blogot, amit nagyon szégyenlek...de ígérem, most hétvégén már minden kommentre válaszolok, kirakom a díjakat, stb...Ó, és nem utolsó sorban igyekszem a részeket újra két héten belül hozni, csak egyszerűen a szar hangulatomban azt sem tudtam mit írhatnék, így hagytam is a fenébe. De annak örülük, hogy a feliratkozóim így sem csappantak meg, sőt nőttek is!
Remélem tetszik az új design, amit Samantha Row készített, szerintem nagyon profi munka, tényleg elégedett  vagyok vele.
Örülnék neki, ha ehhez a kissé unalmas részhez is leírnátok a véleményeteket, hideg meleg jöhet, de tényleg! :)

8 megjegyzés:

  1. Huhha!
    Ismét irtó jó lett a rész, megérte várni rá ;)
    de úgy tűnik nincs itt mindig boldogság :P !
    Csak így tovább

    VálaszTörlés
  2. Nagyon-nagyon jó lett! Ügyes vagy és természetesen megértem, hogy a saját életed fontosabb a blogoknál, de ez így van rendjén. Mindenesetre örülök, hogy hoztál és írtál egy ilyen fantasztikus részt. Már vártuk a barátnőmmel, hogy mi lesz. Persze egyértelmű, hogy mindenképpen izgatottan várom a következő részt. Bár mennyit is kelljen rá várni. Jó pihenést, és kívánom, hogy minden rendbe jöjjön körülötted. :)
    Skys

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jooo imadom !!most talaltam a blogodat ! Es elkepeszto!!alig varom a kovitt

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszett!!!!! Nagyon tehetseges vagy!!alig varom a folytatast csak igy tovabb♥

    VálaszTörlés
  5. Meglepetés :) http://onedirectiondream02.blogspot.hu/2014/07/dij.html

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó a blog! *-*Mikor lesz új rész? *-*- *-*

    VálaszTörlés
  7. Nagyoon jóó! ❤ mikor lesz új rész?

    VálaszTörlés
  8. Mikor lesz új rész?? Nekem nagyon tetszett :3

    VálaszTörlés